Átlagos
2016. október 5.a párjával járt itt 35 Nem is túl régen ültem be hamburgerezni egyet. Gondoltam kipróbálom ezt a kis büfét, hiszen meg tud élni több konkurens burgerező mellett is. A fiatal kiszolgáló nem volt egészen biztos a dolgában. Lehet akkor kezdett éppen, vagy rossz napja volt, de nem volt túl szívélyes velünk. Nem tudta azt sem, hogy az általunk rendelt burgerben pontosan mi is van.
De nemsokára megkaptuk az óriás bucikat, amikhez képest a beltartalom nem volt kimagasló. Kis sali levél, két szelet ubi, káposzta, husi (kissé száraz és túlsült), gyenge minőségű ketchup és mustár, és egy marék reszelt alsó kategóriás gouda sajt. Elsősorban a hússal volt bajom, mert láthatóan fagyasztott termék volt és nem is volt megfelelően elkészítve. A másik problémám az óriás, levegővel felfújt buci és a közepén kuporgó beltartalom viszonya volt. Az első harapásoknál még csak a száraz zsemlét ettem, majd később jutottam el a többihez. Nem volt egy ízorgia, viszont jól laktam.
3Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2016. október 5.a párjával járt itt 45 Párom nemrégen meglepett és hozott nekem, és a kongó gyomromnak egy Chia Magos Kolbice-t pirított hagymával és káposztával. Igaz sétált vele a hidegben 10 percet, de köszönhetően a gondos csomagolásnak, még forró volt az étel. A kolbászkák roppanósak és kellemesen fűszeresek voltak. Mentesek a nagyobb porcdaraboktól és rágós melléktermékektől.
A saláta friss, a szósz ízletes, és természetesen a tölcsér alakú buci is nagyon finom volt. Az eladó kedves, és nyitott volt, mosolygott. Türelmesen elmondott mindent, nem várta el, hogy mindent elsőre tudjunk. Tápértékében jó étel, minden van benne, bár valószínűleg pont ez a sok jó dolog vezet oda, hogy kissé borsosnak találtam az árakat, az étel mennyiségéhez képes. Nem vagyok egy nagyétkű, de egy desszert még elfért volna a gyomromban miután jóízűen megettem.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
12 értékelés / 2 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.