Útközben adatlapja

A kifogyóban lévő ételeket rögtön pótolják, a használt tányérokat folyamatosan szedik össze az asztalokról. A korábbi értékelésekben sokan panaszkodtak a felszolgálók munkájára. Dicséretes, hogy a kritika nem talált süket fülekre, panaszra semmi okunk. Reggel hideg és meleg ételek, zöldségek, gyümölcsök, müzlik, „kenőkék”, felvágottak, tej, teák és gyümölcslevek, a gépből kitűnő kávé. Kiemelem a péksütemények nagy választékát, az is talál többfélét, aki el van tiltva a fehér liszttől. Vacsoránál a meleg ételek dominálnak. Tetszik, hogy többféle halétel is szerepel a kínálatban, és nem csak a megszokott receptek alapján elkészítve. „Keresztben nyúlkálok”, talán nem túl nagy illetlenség, egyik húsételhez a másik köretéből szedek, jókat eszem. Sok guszta süteményből választhat, aki édesszájú, ezek a szálloda saját, külön épületben működő cukrászatának a termékei. Kár, hogy egynek sincs kiírva a neve, és persze az sem, hogy van-e köztük diabetikus. Megkérdezem az egyik pincért, aki nem tudja, de megkérdezi a séfet. Aztán kihoz a konyhából négy kocka csokitortát (egy is elég lett volna), hogy ez cukormentes. Ez is kint van az asztalon, minden megjegyzés nélkül. Nem vagyok meggyőzve, nem is merem megenni, de megköszönöm. Majdnem levonok egy csillagot emiatt, de minden étel olyan finom egész ott tartózkodásunk alatt, hogy végül megenyhülök. :)
Este élőzene, főleg örökzöldeket játszanak. Kellemes, nem hangos, nem tolakodó.

Aztán végre találtunk egy embert, aki részletesen elmagyarázta, hogy ha balra elindulunk, megtaláljuk a kempinget, menjünk végig az oldalában a bicikliútig, aztán azon végig, míg el nem érünk egy műútig, azon még egy kicsit balra, és már ott is vagyunk. Bő fél óra az egész. Ennél jóval nagyobbakat szoktunk sétálni, de szakadó esőben, bőrönddel a jobbra kerítés, balra szántóföld kombó nem a kedvencünk. Megjegyzem, hazafelé, a tűző napon se volt egy nagy élvezet. A szálloda, ha már olyan figyelmes, hogy érkezés előtt pár nappal 50+ oldalas tájékoztatót küld e-mailben az igénybe vehető kozmetikai kezelések árairól, esetleg rákérdezhetne arra is, hogy autóval érkezik-e a vendég, ha nem, esetleg szervezhetne valami transzfert. De egy ilyen flancos helyen nyilván nem is sejtik, hogy van még ember, aki busszal, vonattal közeledik. Na, de szerencsésen megérkeztünk, beszéljünk a szállodáról. Szép. Holisztikus, feng shui, meg minden. Én ugyan nem hiszem, hogy bárki egészségére hatással van a sok Buddha szobor és a keleties díszítés, de ártani biztosan nem árt, és valóban nagyon tetszetős. A fogadtatás szívélyes. A szoba tágas, elférne még egy fotel, ha már kétszemélyes a szoba. Az ágy kényelmes. Bőven van rakodóhely a szekrényben és a fiókokban. Az erkélyről szép kilátás nyílik a szántóföldre. Egyetlen kifogásunk, hogy a fürdőszobai törülközőszárító nem működik, a fürdőruhák, vastag törülközők és köntösök csuromvizesek maradnak reggelre. Másnap szerencsére kisüt a Nap, és az erkélyen ki tudjuk teregetni a vizes holmit. A wellness részleg nem túl zsúfolt, és kellemes színfolt a „csendes övezet”, ahol 16 éven aluliak nem pancsolhatnak. Elvben. Így kissé meglepődöm, mikor az aquafittness meghirdetett időpontjában baba-mama foglalkozásra állítok be. Egy darabig nézem a csöppségeket a szomszédos, meleg vizes „élménymedencéből” (időnként bugyborékol, ennyi), aztán kimegyek napozni a kültéri úszómedence mellé. A vízbe senki sem merészkedik, hűvös napokon vagyunk túl. Van még egy nagyobb beltéri medence is, színes lámpákkal szépen megvilágítva. Kár, hogy erősen klórszagú, így itt nem szívesen tartózkodunk. Mellette a gyerekmedence, titokzatos okból lezárva. A szaunavilág változatos: infraszauna és a még annál is kíméletesebb Tepidárium áll azok rendelkezésére, akik a finn szaunát nem bírják vagy nem szeretik. Szaunalepedő kellő mennyiségben rendelkezésre áll. A tisztaság a szálloda egész területén kifogástalan. Több étterem és bár működik a szállodában, eltérő jellegük miatt ezeket külön értékelem.

Üdítőket, dobozos és csapolt sört is árulnak. A klasszikus vasárnapi ebéd illúzióját ígéri egy csak hétvégeken beváltható bónusz. Húsleves, rántott hús krumplipürével. „Mintha anyukád főzte volna! ” Nálunk ritka ez a hagyományos (fantáziátlan) vasárnapi menü, szeretünk változatosan étkezni. De a páromat sikerült vele felcsigáznom, ő néha ábrándozik a vasárnapi húslevesekről. Jót mosolyogtam a tányérban lévő kis húscafatok láttán, eszembe jutott anyósom hatalmas fazeka, amiből kikandikált a dobverőnek becézett tyúkláb meg a többi, a zúzától a taréjig. Aztán lenyeltem az első kanállal, és nem győztem csodálkozni. Ez a leves nagyon jó volt! Nem tudom, hol főzték, nem hiszem, hogy ebben a gyorsbüfében, de mindegy is. Az biztos, hogy sok húsból, sok zöldséggel, a kellő fűszerekkel készült. Minden íz és illat benne volt, ha az alkotóelemek nem is látszódtak. Mondhatni tökéletes volt, még a húslevesért rajongó párom szerint is. Az ebéd többi része felejthető. Rántott csirkemell a maga jellegtelenségében, kicsit száraz, kicsit vékony. A krumplipüré kicsit sűrű, alig langyos. Csalamádét vettünk hozzá, nagy adag, a fele elég lett volna. Anyuka nem egy konyhatündér, de a levese kitűnő. Ha nem főzött volna mást, öt csillagot kapna, de a második fogás jócskán lerontotta az átlagot.

Mikor minősíteni akartam és megnéztem az előttem értékelők fotóit, láttam, hogy ez bizony nem az a bolt, ahol én jártam. Valóban, 14. a házszám, én el se mentem odáig, mert az utca elején volt dolgom. Így be se küldtem az értékelést addig, míg utána nem jártam, létezik-e mind a két üzlet, vagy csak pár házzal arrébb költözött a régi. Közérdekből, nagy önfeláldozással újból elmentem fagyizni. ;-) Jelentem, az utóbbi eset forog fenn, a Ráday 14. megszűnt, a finom nyalánkságot a túloldalon, a Kálvin térhez közelebb eső részen kell keresni.

A magas falnak köszönhetően a környékből, mármint az utcaszintből semmi se látszik. Hétköznap délben elég gyér a forgalom, mondja a kedves fiatalember (tulaj, pincér, szakács? ), az augusztus egyébként is a leggyengébb hónap. Este többen vannak, és sokszor van náluk zárt körű rendezvény. Esküvői vacsorák, baráti összejövetelek népszerű helyszíne a nagy terasz. Marhasteaket eszünk, fűszeres burgonya és egy kis coleslaw saláta a köret. Finom a hús, jól van sütve, szép rózsaszín a közepe. Egy hangyányival kisebb adag, mint amekkorára számítottunk, talán mert a steak mindig „nagy zabálások” emlékét idézi fel bennünk. De ebben a melegben nem is kellene több. A tálalás jópofa, de nem praktikus. Sütőpapírral bélelt kis teflontepsiben kapjuk az ételt. A papír nem védi meg a kényes bevonatot a hegyes-éles kés karcolásaitól, viszont az étkezés végére átázik. A papírt is vágjuk a hússal együtt, de vigyázunk, és nem esszük meg. Az árak egy kicsit húzósak, ha zsigerileg sznobok vagyunk… El kellene felejtenünk, hogy a környéknek, ahol falatozunk, nem túl jó a híre, és akkor már nem olyan rossz az ár/érték arány. Finom, hideg cseh sört csapolnak, az üdítő italok választéka a máshol megszokott. A tisztaság kifogástalan, a kiszolgálás udvarias.

Kicsit szégyelltem is, hogy látatlanban nem nyerte el a bizalmamat, de nem sokáig kellett ingadoznom, mert pár nap múlva tavaszi és nyári tekercseket kínáltak ugyanitt. Úgy gondoltuk, tesztelésnek pont megfelelő. Az étterem kicsi, tiszta, pár asztal az egész, meg egy pénztárpult, vagy nem tudom, minek nevezzem. A díszítést nem vitték túlzásba, se magyar, se vietnami jellege nincs a helynek. Tulajdonképpen az ételfotók alkotják a dekoráció nagy részét. Ezek nagyon étvágygerjesztőek, de hát … csak plakátok. Sajnos rajtunk kívül egy lélek se volt az étteremben, ami elég fura este 6 körül ezen a forgalmas környéken. Így nem tudtunk feltűnés nélkül belenézni a többi vendég tányérjába, vajon milyen guszták és mekkora adagok az ételek, nem láthattuk, mennyire átszellemült képpel falatoznak mások. Majd’ elfelejtettem: a tavaszi és a nyári tekercs is jó volt, akárcsak a hozzájuk kínált szószok. Bár ezzel nem lehet nagyon melléfogni. Szóval nem lettünk okosabbak, még mindig nem tudjuk, tényleg egy jó kis vietnami étterem nyílt-e a Blaha közelében. Így hát ajánlom mindenkinek, próbálja ki, aztán írja meg, érdemes-e bemenni. :-)

Az édességek mellett leveseket és krumpligombócokat, üdítőket és fagylaltot árulnak. És ami engem érdekelt, sokféle sós palacsintát is. Legalábbis az étlapon, mert megkérdeztem, milyen az az „Indonéz”, mire a kiszolgáló hölgy közölte, hogy csirkehúsos, de most nincs. Nem baj, úgyse azt ettem volna, autentikus nemzeti konyhát nyilván nem egy palacsintázóban kell keresni. Választottam egy juhtúrósat és egy gombásat. Lehet egy tányérra, persze. A hölgy felvette a rendelést és eltűnt a színfalak mögött, hogy a csuda tudja, mikor és hol sütött palacsintákat megtöltse a csuda tudja mikor, hol és miből készült töltelékekkel. És mikrózza, hogy frissnek tűnjön. A két palacsinta jó nagy volt, lelógott a tányérról, a mennyiséggel nem volt baj. Sajnos a juhtúró a mikrózástól teljesen megolvadt, eláztatta a dicséretesen vékonyra sütött palacsintát. A tetejére sajtot is olvasztottak, aminek általában nagy barátja vagyok, de erről nem hiányzott volna. Ekkor még nem sejtettem, hogy most eszem a finomabb falatokat. Ez csak rossz volt, a másik viszont ehetetlen. Pedig elég lett volna egy kis só, bors és az alapanyag természetes íze. Ha nem én rendeltem volna, nem jöttem volna rá, mit eszem. Bár így se tudom… A konzerv csiperke valami meghatározhatatlan ízű trutymóba volt belekeverve, semmilyen összetevőt, fűszert nem tudtam benne azonosítani. A ragacsos nemtommi összeragasztotta a tészta két felét, alig tudtam kihajtogatni, hogy megnézzem, mi a bánat lehet ez a töltelék. Okosabb a szemügyre vételtől se lettem, de legalább csináltam róla egy extra gusztustalan fotót. A vendégek maguk viszik a tálcát a gyűjtőhelyre, így a kiszolgáló nem kerül abba a kellemetlen helyzetbe, hogy meg kellene kérdeznie, miért maradt az étel nagy része a tányéron, mi volt a kedves vendég kifogása.

A kupon egyszeri belépésre jogosított, korlátlan bent tartózkodással. Egyébként többféle jegyet lehet kapni, hétköznapit, hétvégit, időkorlátosat, különböző árakon. A felnőtt kísérő ingyen bemehet. A mászókák hálózata valóban lenyűgöző, a gyerek egy pillanat alatt „eltűnt” a kacskaringós csővezetékben, mi pedig próbáltuk szemmel követni az útját, több-kevesebb sikerrel, és állandó frászban voltunk, hogy többé sose látjuk. :) Elég sok akadályon kell átverekednie magát a felnőttnek is, ha nagyjából a gyerek közelében akar maradni, legalább a talajon, a csőrendszer alatt. De hát „egy kicsi mozgás mindenkinek kell”. Sokféle csúszda van, és jópofák az egyszemélyes, fülke- (vagy inkább ketrec-) szerű trambulinok, amelyekben mások veszélyeztetése nélkül lehet őrjöngeni. Szerintem főleg a 4-5 éves korosztály talál magának megfelelő játékokat, így mi pont jókor mentünk, és meg is voltunk elégedve. De őszintén szólva nem tudom elképzelni, hogy egy nagyobb gyerek, akit a csúszás-mászás, ugrálás már nem elégít ki, mivel foglalja itt el magát. Két zseton is járt a belépőjegyhez, amit a játékgépekhez lehetett felhasználni. A gépek közül egyet épp javítottak, néhányra ki volt írva, hogy nem működik, többre nem volt kiírva, de nem működött. Nekünk nem hiányzott, sőt, fölöslegesnek is tartom egy ilyen helyen, de ha már vannak, használható állapotban illene tartani őket. A büfé drága, a választék szegényes. Ételt, italt bevinni nem lehet, bár elég nagy az étkező, sok asztallal, kényelmes székekkel. Nem hiszem, hogy egy-egy hazulról hozott szendvics vagy kulacsban hozott ital elfogyasztása – kizárólag az asztaloknál, nem a játékok között – problémát okozna. A neten olvastam néhány véleményt, többen panaszkodtak a nem megfelelő tisztaságra, illetve a tömegre. Ottjártunkkor elég kevesen voltak, a tisztaság a játékok körül és a mellékhelyiségben is megfelelő volt. Összességében kellemes élménnyel gazdagodtunk, a gyerek nagyon élvezte, mi meg örültünk, hogy örül.