Jó
2018. július 30.egyedül járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Gondoltam kell a változatosság, és tésztát eszem ebédre, nem hamburgert. A Bellozzo-val már egy ideje szemeztem. Eddig az Oktogonon, illetve a Corvin Plázában is, de a WestEndben futottam bele. Egy darabig eltartott, mire kitaláltam a rendelés menetét, de csak kicsit zavartak össze a táblák. Carbonara tészta mellett döntöttem.
Tényleg hamar kész lett. Bár a tészta nekem az al dente állapotnál egy picinyt volt nyersebb, és a tojás is hibádzott a tésztáról, de nem volt rossz. Viszont csak a sonkától és a parmezántól, tejszíntől nem lett carbonara. A tisztaság persze az asztalokra is vonatkozik. Ami tizta volt ugyan, de valami homályos oknál fogva az egyik szomszédos étterem dizájnerjei olyan matricával látták el az asztalt, mintha pizza morzsás lenne. Blikkfangos, de kellemetlen érzés.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2018. július 27.egyedül járt itt 35 Hát nekem nem jött be. Lehet, hogy csak az az étel nem sikerült, amit éppen ettem, de a jóasszony módra készült aprópecsenye ott nem lett a kedvencem. Már csak a változó hőmérséklete miatt sem, amit némi mikró adott neki. Mert bár ott másra nem számítottam, de akkor is néhol hideg, néhol meleg volt az étel. És annyira nem olcsó.
Az asztalok többé kevésbé az egész korzó éttermi részlegének részei, bár kicsit talán elkülönül a többitől. Szóval semmi extra, és ha éhes leszek az áruházban vásárlás után, mást keresek majd.
2Ételek / Italok
4Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2018. július 25.a párjával járt itt 45 A falu vendéglátóipari központjában, a park és a buszmegállók mellett jó helyen egy fagyizó. Van egy kis terasza, ami komondottan dizájnos, első ránézésre raklap bútorokból áll színes párnákkal. Jobban megnézve látszik, hogy nem raklapok,hanem annál jobb anyagból összeácsolt asztalok, padok.
A fagyi finom, bár a csokoládé mázzal nehezen boldogultam, és az állaga sem tetszett, de lehet, így hivatalos. A csokiöntettel pohárból azonban semmi gond nincs. Nem csak fagyi van, de gofri, palacsinta, egyebek.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2018. július 23.egyedül járt itt 45 Talán a legújabb McDonald's az országban. Új rendelő, fizető rendszerrel. A bejáratnál, de akár az emeleten is érintőképernyőn lehet kiválasztani mit enne-inna az ember, akár kifizetheti kártyával, vehet egy sorszámot, hogy az asztalhoz vigyék a rendelést, de akár választhatja, hogy kézpénzel a kasszánál fizet.
Én a kártyás fizetésnél maradtam, majd beálltam a pulttal szemben ácsorgó népes társaságba. A pult mögött nagy volt a munka, mindenki sürgött-forgott, megrendelés azonban csak nem akart kijönni. Nem tudom, mi volt a gond, vagy még csak a kezdeti nehézségek (majd három hete nyílt), de sokan türelmetlenkedtek, míg várták a rendelésüket. Az épület egybként új, tiszta, a mekis dizájn van javarészt jelen, frissebb kiadásban. Az emeleten kellemes, még ha a benzinkúta is néz, mégis.
5Ételek / Italok
3Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2018. július 19.egyedül járt itt 45 Az étterem a Mammut, a Fény utcai piac, pár egyéb étterem mellett a volt Moszkva téren kicsit elvész. Emeletre kell felmenne, és a futár megjelenéséből kiderült, innen kiszállítás is van. Az étel olyan, mint máshol, a bútorok az egyformaság jegyében kerültek oda. Ami fontos, a mosdó kódos.
Így ha az a terv, hogy majd kaja után, amikor már kidobta az ember a hulladékkal a blokkot is, akar elmenni kezét mosni, na az nem fog menni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2018. július 17.családjával járt itt 45 Most egy másik séta keretében indultunk el fagyizni a sétányra. Nincs olyan nyár, hogy pár alkalommal ne menjünk el oda. Kimondottan csavaros fagyi volt a cél. Finom, jeges, ebben a melegben pont jó. Nem túl édes a csoki, inkább étcsokis. Egyre jobban megbújik a kis üzlet a környező ruhaüzletek között.
Ha nem tudjuk, hogy hol kell keresni, akkor elég nehéz lenne csak úgy rábukkanni.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2018. július 17.a párjával járt itt 55 Miskolcon kerestünk szállás. Igaz valami kertes apartmant szoktunk választani, de most erre volt lehetőség. Első emeleti komplett lakás. Jól felszereltség konyha, légkondicionált szoba. Csendes, udvar szerű kis térre néző ablak. A tévé internetes. Ennek használatát azért el kell sajátítani, és kis türelemre is szükség van, nem lehet csak úgy szörfölni.
Mindkét tévét használva, talán nem mindig elég a sávszélesség, de ez pici fennakadás csak. Konyha jól felszerelt. Ágyak kényelmesek. Pár kütyü teszi a szállást vidámmá. Világító WC, mozgásérzékelő éjszakai fény.
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2018. június 22.barátokkal járt itt 45 A Ráday utcában leltük a helyet. Van sok más, így ecc-pecc alapon. Egy felé csapolt sorsuk van, az telep nagy része itallal, de ez nem csoda. Olcsónak nem mondható, de ez ott annyira nem csoda, de nem él szállt áraik vannak. Wernesgrüner sört csapolnak. Finom, de semmi extra. Sok kézműves sor van, de üveges, és pár kommersz.
Egyikünk evett egy lazac salátát, ízlett neki, de nem volt sok. A kiszolgálás udvarias volt, jöttek, hozták, vitték. A zene meglepett, de egy jazz kávézóban talán nem kellett volna. Hangos volt. Azonnal csökkentette a beszélgetési kedvet.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2018. június 19.egyedül járt itt 35Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Bevásárlóközpont ugye, és a kerengőben egymást érik az éttermek. Most ezt gondoltam kipróbálni. Az ételek a melegen tartó pultban vannak, szemügyre lehet venni, ahogy ez kíai étteremben szokás. Gondoltam kipróbálom az amrikai csirkét. Édes-sós, van ráírva, ha nem tudná valaki. Nem tudtam. Nem csda, hogy elhíznak.
vastagon, de tényleg a fogra ragadó módon cukrozott, karamellezett a bundás hús. De ez egy étel volt. Mondjuk a nagy adag egy üdítővel. . . igaz a környező hamburgerező gyorsbüfékben is ezek az árak vannak.
3Ételek / Italok
5Kiszolgálás
3Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Átlagos
2018. június 18.a párjával járt itt 35 Télen úgy nézett ki, teljesen bezárt az étterem. Aztán a múltkor láttuk, újak a táblák, és emberek is vannak benn. Trambulin az ablak alatt, szóval újra nyitva. Majdnem biztos a tulajdonos váltás. Szóval beültünk a teraszra. Az évekkel korábbi patinás bútor elemek már mégis inkább a lepukkant kategóriába került át.
Az étlap egy A4-es lap félbe hajtva. Összesen 13 étellel. A páromnak, az általa rendelt panko morzsában kirántott óriás borda nagyon ízlett. Én nem voltam ilyen szerencsés. Ízetlen, sótlan volt a szlovák pecsenye. Fokhagyma meg nagyon hiányzott róla. Sört nem csapolnak. Az üveges kínálat sem túl nagy. Üdítőben megmaradtak a szörpöt. A tányér széle már balesetveszelyesen élére vannak pattogva.
4Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
159 értékelés / 16 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.