Ugor adatlapja

Be is rontottam, semmi vendég, csak én, áldott jó lány Nagyszalontáról, a határ túlfeléről mosolyogva kiszolgál, tulaj asszony, szimpatikus vendéglátó, meg szívesen beszélget, mutogat lelkesen, hogy mi minden van itt. Én meg sokszor azt gondolom, hogy a francba, hogy mindig van valami további terv, úticél meg dolog, mert az ember oly szívesen lepakolna, kinyújtóztatná magát aztán csak élvezné a társaságot ott, ahol jól érzi magát. Szóval itt, a román határ mellett, ami már nem is annyira határ, hanem egy nyitott út egy másik országba, elkél egy ilyen mindenes hely, mint ez a Vozi. Jól ki van ez találva. És bizony itt fog elvezetni a főközlekedési útvonal nemsokára, akkor meg majd rendesen felértékelődik, mint Sweetwater a Volt egyszer egy vadnyugatban. Valójában csak narancsleveket ittam, nem is egyet az ott eltöltött idő alatt, de nyugodt szívvel ajánlom a helyet másoknak is, minden úti szükségleteid kielégítésére.

Magyarországon is megjelentek a szélsőséges időjárások előszelei, szupercellák, tornádók várhatók, és olyan pusztító aszályok és árvizek, amiket eddig nem is ismertünk. Ez a szupercella emlékmű Battonya határában arra emlékeztet, hogy 2010-ben a tragédiáig fokozódó időjárási jelenség látogatta meg a környéket, Mezőhegyesem Battonyán brutális pusztításokat végzett, és emberi sérüléseket is okozott. Ennek nem kint a fenében kéne állni valahol a lakott területektől távol, hanem minden politikus íróasztalán ott kéne lennie mementóként, és minden nap beleverni az illető orrát, hogy ne felejtse el.

És így jött szembe csóró benzinkút, ahol aztán bementem és kávéztam, és így nyugodt lelkiismerettel lehármasozom, pedig ő nem tehet semmiről. Ha jól emlékszem, itt volt az, hogy a lány, akinek talán színes fonatok is voltak a hajában, elég rideg és barátságtalan volt, a srác meg egész kedves. A kávé meg tette a dolgát, bizonyos mértégik vérnyomásemelő minőségben.

Ugyanígy érzek a kitelepített, elüldözött svábokkal is. . . szégyen, és mindig megállok a kitelepítési emlékműveknél. De látod, nem szerencsés napszakban, árnyékba borultak a szobrok, mennyivel szebben mutatnának a képen teljes napsütésben. De miért is? Hiszen ez egy árnyékfolt a lelkünkön. szóval, igen, talán mégis a helyén van az az árnyék.

Így nem egyszer tapostam már a Wenckheimek útjait is. Gondolkodtam azon, hogy a parkba vezető főkapunál letegyem-e az autót vagy sem, engedéllyel szabad csak behajtani, de aztán azt is gondoltam, hogy nem árt egy koratavaszi séta a védett természetben, hát megnéztem a kastélyt. Kívülről. Ennél többet nem tehettem, meg más sem tehet, jelenleg ez van, amit látsz, Mit mondjunk. . . nem egy szép kastély, nem is egy jelentős állomása a magyarok históriájának. De azért valahogy mégse múljon el úgy az életem, hogy ezt sem láttam.

A kastélyban a recepción felhajtottam a helyi erővel, hogy hol van, mi ez, azután amikor visszajöttem a hosszú örömködés után, addigra megvolt. És amikor a Tisza kriptát is meglátogattam, onnan telefonáltam Zsombinak, aki már kint várt az utcán, amikor odaértem. Fantasztikus ez a srác! Ha jól értem, azt az öreg parasztházat az apukája megvette, ő meg szép szorgalmasan elkezdte berendezni a saját hobbija szerint. Márpedig ez a hobbi nagyos klassz, nagyon tiszteletre méltó dolog! 10 éves korában rájött, hogy ő ezt szereti és majd ezt is szeretné, és elkezdte összegyűjteni a környezetében fellelhető régi tárgyakat. Főleg népi ihletésű dolgok, de minden egyéb is, ami régiség, sőt, egy bizonyos szekció már a szocializmus hagyatéka. Csuda érdekes! És ahogy bemutatja utána jött később a nagymamája, talán aggódott, hogy a srác egyedül van ezzel a vadidegen dúvaddal, és hát a nagymami is bekapcsolódott a vezetésbe, inspirálta, hogy miről mit kéne még elmesélni, megmutatni, aztán valahonnan rátelefonáltak és elment. De itt akármennyi időt el lehetne tölteni. Nem tudom, mikor, hogyan csinálja, még iskolás a fiú, szívvel-lélekkel benne van ebben az egészben, és élvezi is, amikor megmutathatja. Biztos nem járnak sokan errefelé, tőlem is nagyon érdeklődött, hogy hol hallottam, ki mondta, hogy idejöhetnék na, szóval, felejthetetlen élmény. Egy gyerek magántájháza! Az udvar, a kert, a környezet elég gondozatlan, talán majd az is kinövi magát, de ami most van és látható, az megéri az odautat. És nem kér érte semmit Zsombi, csak megköszöni, hogy megnézted. Még meg is ajándékozott egy kis emlék-hűtőmágnessel. De azért valamilyen formában én is támogattam, persze. Micsoda pocsék hely lett a világ az utóbbi években, nihillista, kapzsi bandák uralják a földet, de az ilyen Zsombik mindig visszaadják a reményt! Csillagos ötös!

Hát akkor tudj róla! Az étteremben meglehetősen sokan dolgoznak, ahhoz képest, hogy kastélylátogató vendég alig lézeng a tájon. Valami 5-6-7 feketeruhás járkált ki-be a konyhából. Hogy mindnek volt-e dolga, azt nem tisztem megítélni. Ahhoz képest, hogy a 60-70 fős panzióban sem volt egy szál vendég sem, nem tudom,. ki a célközönség. De lehet rendelni étlapból, úgy is tettem. Aranyló tyúkhúsleves csigatésztával. . . . olyan Krúdysan hangzik, nem? De végül is nem aranylott, de egy egész fogyasztható leves lett belőle. Másodiknak azt hiszem háromszéki göngyölt sertés volt a terítéken, és ez sem volt rossz. Azt hiszem, a fiatal személyzet még nem nagyon rutinos, de majd az lesz, gondolom. Egy kirándulás alkalmával abszolút ajánlható, nem fogsz engem szidni, ha ajánlom, különös tekintettel arra, hogy közel s távol nincs más étterem.

Az Élővíz-csatornán átívelő Réthy Pál híd egyik hídfőjénél találjuk meg, azon az oldalon, ahol a Derkovics sor van. Tudható, hogy Munkácsy korábbi önmagát ábrázolta a jelenetben, éppen Békéscsabán volt kora ifjúságában asztalosinas, szigorú gyámja így akarta életre nevelni boldog gyerekkor helyett.