Ugor adatlapja

És aztán beszélgetni is kezdtünk. Ez most csak egy emlékmű, így, ahogy van, de nem is olyan régen zsinagóga volt, az ország/világ egyik leghíresebb zsinagógája, ugyanis Friedmann Herschele, a híres csodarabbi, aki a sátoraljaújhelyi Teitelbaum Mózes (akiről ott írtunk is) tanítványa volt, a haszidizmus megalkotója, Hersele pedig a lelkes kiterjesztője volt, és ő építtette ezt a zsinagógát az új irányzat központjának. A zsinagógák különféle módon szoktak elpusztulni, leégnek, lebombázzák őket, felrobbanták, elpusztítják a németek, bárkik, de ez nem így járt, ez túlélte a világháborút, szépen haldokolt, romlott és ment tönkre az idők során. A hölgy, akivel beszélgettünk, azt mondta, hogy ő kb. 1974-ben költözött ide, a településre, akkor még állt a zsinagóga, ő járt is benne. A végső romlása akkor kezdődött, amikor a szomszédba egy vagy több nemzetiségi család érkezett, khmm. . soktagú, na, akkor aztán felgyújtották a karzatot, a lépcsőket és ez a végső kegyelmedöfést adta a helynek. Egyébként Jancsó Miklósnak van egy háromrészes dokumentumfilmje, a Jelenlét 1965-ből, a Második jelenlét (1978) és a harmadik (1986), na, az körülbelül pont erről a helyről és helyzetről szól. Most már csak a hátsó fal az eredeti, jól láthatóan más, a tóraolvasó helyén van egy kis magaslat szimbolikusan, a nagy fal meg mesterséges emlékmű, beleékelt vasdarabok őrzik a hajdani családok emlékét, neveik mementóként néznek szemben a fallal. Szóval, sok-sok érdekes dolog van, amiért érdemes elindulni kirándulni, nézelődni.

Ismert arcokat hívtak meg az újjászületésre, volt itt politikus, sajtós, művész is, még talán szóba is elegyedtem eggyel-mással. Belül kicsit sivárabb lett, amatőr italpult a régi jó helyén, került egy pult a ház sarkára is kívülről, ahol régen nem volt, és pizzasütő bódé a nagy terasz közepére. Nézegettem a kínálatot, csak pizza van, meg italok. Tulajdonosváltás volt, beszéltem az újakkal, lelkesek, bizakodók. Na, erre akkor megbeszéltük nejemmel, hogy szombaton pizzát eszünk ebédként az új Tranzitban. Ünnepeljük meg az újranyitást. Megyünk végig a teraszon, foglalt, foglat,,,, összesen 3-4 ember ült a sok asztalnál, azok is kutyákkal, beugrottak kutyasétáltatás közben egy limonádéra. Kérdezem az egyik feketeruhást, elutasítóan mondja, hogy mind foglalt, Nincs. Le se ülhetünk? Hát ott hátul lehet, hogy találnak valamit. Megyünk a végére, picike kerek asztal, ide lehet ülni. Vártunk és vártunk. Személyzet jön, megy mászkál, nem szól hozzánk a kutya sem. Odamegyek a pizzapulthoz, hogy talán más rasszba tartozunk, nem szolgálnak ki minket? Nem úgy van az, okosított fel egy nem túl barátságos, hanem el kell menni oda, a túlsó végére, ott kell rendelni, aztán majd később idejönni a pizzáért. Hmm. . valaki mondhatta volna. Odamegyek a másik végére, az épület sarkán van a rendelőpult, ott lehet kérni. De étlap is csak ott van, nem az asztalnál, pedig nem az a normális, hogy leülsz az asztalodhoz, áttanulmányozod az étlapot, azután rendelsz? Nem. Jó, hát akkor odahívtam a feleségemet, itt van az étlap, itt kell rendelni, itt mondjuk meg. Kérdezem, hogy csak egyféle méretű pizza van? Erre a pultos koma megkérdezi egy másik feketeruhástól, hogy csak egyféle méretű van, Igen, csak egy. Jó, akkor ilyent, meg egy ilyent. Inni? Ok, hát inni is. . legyen egy limonádé meg egy pohár sör. Na, ecsém, egyből fizetni kell, fizettem is, a két kicsi ill, közepes vagy milyen pizzáért,, meg a limonádéért meg a pohár sörért 10000 forintot. Kaptam kutyasípot, majd fütyül, ha mehetek a pizzáért. Egyszer csak zörgött, fütyült, mehettem. Két papírdobozban pizza,. Elvittem az asztalhoz. Aztán visszamenetem evőeszközökért, szalvétáért. Az egyetlen kedves, barátságos ember a pizzás pultban álló feketeruhás volt, mosolyogva, szívesen adott szalvétát, és mondta, hogy kérjek még nyugodtan, he kell. Letettem a két pizzásdobozt a pici, kerek asztalra, nem fért el, az asztal billegett, a doboz lelógott. Ha a szélén vágom a tésztát, félő, hogy az egész felcsapódik az arcomra, a ruhámra. Elmentem és szereztem még egy kis kerek asztalt, odacipeltem, és így aztán két külön asztalnál ebédeltünk, de összetolva. És ezért szervízdíjat fizettem! Hogy elmenjek az egyik pulthoz, majd a másik pulthoz, hogy füttyszóra szaladjak, kiszolgáljam magam, asztalokat cipeljek. Nem, ez így nincs rendben. A pizza egyébként tényleg finom volt, őszintén! De régen a Tranzit egy barátságos hely volt, beszélgetni lehetett az emberekkel, a felszolgálókkal, kedvesek,, barátságosak voltak, és szerettünk idejárni. Most meg nem szeretek.

) óta elhagyott lenne, csupa begazosodott nemtudommi, koszos, takarítatlan, sivár elmúlás. A legtöbb ajtaján ott díszeleg az önkormányzat figyelmeztetése, hogy szeptember 15-ig legyen valami, be kell menni adategyeztetésre, meg tessék karbantartani! Pince rengeteg van, karbantartott szinte egy sem. Ezek szerint az önkormányzat sem tudja, hogy mi hány, meg mi mennyi, meg melyik kié, mert akkor inkább levelezne, nem ilyen kis felhívásokkal próbálkozna. És nem látom, hogy a papírkáknak lenne következménye, június van, és nem takarítódik ez ki sehol. Azt mondom, hogy nem ajánlom, mert nincs igazán mit nézni rajta jelenleg, de ha pusztulást akarsz nézni, akkor csak menj el bátran, egy szebb napokat látott nevezetesség tárul eléd.

. . a Ligetben minden pad és bokor egy nosztalgia is egyben. Jól megtalálható a hely, üzemel is rendesen, a rántott kacsamájat választottam majonézzel, meg hozzá azért krumplisalátát is. Berregőt kapsz, azzal lehet leülni, szép oldalsó asztalt választottam, a ligetre nézett, ennek csak az a velejárója, hogy minden nemzetiségű arrajáró belebámul a tányérodba meg a szádba, amikor eszel. Finom volt a kacsamáj, rendesen jól is laktam, közben párszor cinke szállt az asztalomra érdeklődve, meg a galambok sétálgattak lent a szék alatt, keresve a kajamaradékot. Számlám összege 4966 + 894 forint, az összesen 5860. De jó a Ligetben ülni és kacsamájat majszolgatni.

De hegyeket alkothatott volna még, ha tovább él. Viszont halálakor szinte alig ismerték, jóval a tragédia után lett népszerű. A másik dolog, hogy van Szárszónak még egy (sőt több) művészeti vonatkozása is, a híres szárszói összejövetelek többek között, Farkasházy Tivadar sátrában fogadalmat tett az értelmiség és a művészvilág ennek az emlékműnek a felállítására. Ortutay Tamás szobrát 1996-ban avatták fel, a jelentősége óriási. Egy szimbolikus tehervonat egy darabja (ugyebár tehervonat gázolta el a költőt), a sín, a kerekek árulkodnak, a rakomány meg a betűk, József Attila verseiből kiragadva. Egy nagy kő nehezedik rá az egészre, ott a vége, agyonnyomta az életet, a szabadság szavait, de rögzíti is, örökre bemutatja azt. Nem lehet ezt a fogalommá vált alkotást megkerülni.

Na, akkor a jégbüfé áthelyezett maradványa, ott csak lesz. . . aztán eszembe jutott, hogy a manóba, hát az is megszűnt már. És így lett ez a Bubu-teás valami a Katona meg a Párizsi udvar táján. Rendkívül barátságtalan volt a lány, talán aznap pusztult el valami aranyhörcsög a családban, de alig válaszolt, nem is köszönt, utálatos arccal várta, hogy mit kérek, elmondtam, megtöltötte mindenféle színes műanyag zizivel a lémet, én meg vadásszak hozzá önszántamból szívószálat, kifizettem, aztán leültem pihenni, beleolvasni valamibe. . . közben bejött egy-két ember, az egyik vendéglány valami nem megfelelőt talált a poharában, a depressziós szolgálatos szemüveges, meg dühéven belevágta messziről a mosogatóba a reklamált poharat, aztán morcosan készített egy újat, Hát ennél többet a kaland nem ér, így is sok szót pazaroltam rá.

És végig is vonszoltam magam a tűző napon az egész térségen, Az úgy van, hogy ez egy óriási füves terület, hármashalom is van kőből kirakva, Atilla király, aki valószínűleg így posztumusz tudta meg, hogy ő király volt, Meg abban sem vagyok biztos, hogy a hunok tudtak a magyarokról, meg a magyarok a hunokról, de ha egyszer így szeretjük legendává faragni a történelmünket. Végül is, a románok is lenyúltak maguknak a Romulus és Remust a farkassal, hát nekünk is lehet hun "királyunk". Na, és attól függ, milyen napszakban mész, vagy Atilla és Árpád áll hattal a napnak, mint pl a képeimen, viszont a raszta vezérek meg éppen napba néznek. És ha a bodrogkeresztúri hétvezérnél az volt a szubjektív benyomásom, hogy depressziós egy banda, a kovácsvágásiak meg inkább mokány parasztok, akkor itt az jutott eszembe, hogy héttörpék. Mert van valami héttörpés a zömökségükben (ellentétben az anorexiás bodrogparti változattal), meg azt is megfigyelhetjük, hogy olykor milyen kampós sasorruk volt a legends elődöknek. Na, de a szenteket is sokféleképpen ábrázolják, ugyebár.

De közben 34 magyar költő 66 versével ismerkedhetünk meg! Érdekel ez valakit? Csak úgy ábrándosan kérdezem, olvasnak az emberek az utcán verseket? És otthon? Nem tudom. Nagy kár lenne, ha a szó művészete elsorvadna. Szóval, szuper ez az ötlet, de annyit ér, amennyit használják. Egyénként jó kis feladatokat lehet így kiadni családon belül vagy egy kiránduló osztálynak.