Bementünk szépen egy kánikulai hétköznapon, hogy itt költenénk el délebédünket. Az ajtóban egy lány állt elénk, de valahogy nem úgy, hogy hová szeretnénk ülni, mit ennénk, innánk szívesen, hanem azzal furcsasággal, hogy mit is keresünk mi itt. Szóval, hogy mit szeretnénk? Én döbbentem kérdeztem, hogy miért, enni nem lehet? Be kellett volna jelentkeznünk? Teljesen üres az egész hodály, mi akadálya van, hogy együnk? Semmi, persze, lehet, csak nyugodtan menjünk. Hát ez megoldódott. Kaptunk egy-egy, a helyhez kissé méltatlan "étlapot", trendinek képzelődött, de csak annyi az érdekesség, hogy egy csíptetővel lapok vannak egy táblára rögzítve. Némi böngészés után úgy tűnt, hogy rendkívül szűk a választék. És egyáltalán nem olcsó. Na, de nem is azért jöttünk, mert spórolni akarunk. Legyen gyöngytyúkleves nekem, azután meg egy császár, sárgaborsó, hagyma, dödölle-költemény. . . feleségem valami spenótosat kért. Nos, meg is kaptuk, az a fajta gasztrostílus, ami inkább a küllemre ad, semmint a mennyiségre, de talán a bellem is majd valamit hozzátesz. A levessel volt némi bajom, a húsdarabkák rendben, a zöldségek hát valahogy. . . a tészta ravioli-szerű, van valami szappaníz is, az alaplé viszont barna, sűrű, de mintha a komponensek egy egy fazékból származnának. Amúgy nem volt rossz. A második meg hát. . . jó puhára készített császárhús, alatta egy fél evőkanál sárgarépa-püré, és itt-ott random eldobálva valami (talán konzerv) savanyú gyöngyhagymák. Nekem ezek nem harmonizáltak ide. A dödöllével volt a legtöbb kifogásom, én vasi származású gyerek vagyok, tudom, mi az a dödölle, hát ez nem az volt. Itt azt hiszem három, szépen megformált, homogén korongocska jelképezte a "dödöllét", talán eredetileg tényleg lisztből és burgonyából indult a kifejlésük, de a vége nem az lett, amit az ember várt. Mindez, véleményem szerint, túl drága volt. Ahhoz, hogy egy viszonylag forgalmas útra bámulj közben, aminek a túloldalán valami romos WC van, ahhoz ez sok. Ahhoz is, hogy a fél parkolót elárasztotta valami súlyos dögszag, nem hiszem, hogy az étterem teraszán ülőket nagyobb fogyasztásra sarkallta volna. A kiszolgálás kedves volt, de nagyon rutintalan. Ez határozottan érezhető a helyen. Talán nem döntötte még el az intézmény, hogy milyen törzsközönségre hegyezi ki magát, mivé szeretne válni. Érdekesség: keresem a WC-t. Arra van a folyosón. Elmegyek a konyha, tálalópultok előtt. Ez nem WC. A folyosó hosszú. Na, a végén van egy vicces szoba, amin egy kalóz-szerű dolog van, meg egy sakkfigura egy poháron. A másikon meg valami úthenger, meg valami szűzmária. . . hű, ebből nem lesz WC. Kérdezem a lányt, ó, hát mások is így járnak, nyugodjak meg. A kalóz vagyok én. (? ? ? ) Én a féllábúra azt hittem, hogy az a mozgássérült. De nem. A két sakkfigura meg hát a hableány, és tulajdonképpen az a nő. . . pfűűű anyám. . micsoda rejtvény, de megoldódott és végül elvégezhettem, amiért indultam. (Képek mellékelve) Az üvegfalon át az alagsorban megcsodálhatod a hatalmas bortartályokat is.