Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Valami fura, nem gyerekszobában nevelkedett társaság ült párhuzamosan egy másik asztalnál, egy vidéki kocsma színvonalán társalogtak és ettek, de szemmel láthatóan ők voltak itt a törzsvendég, nem én. Nagyon régi, intim haveri kapcsolatot érzékeltettek a személyzettel, ebben a személyzet is szívesen benne volt. A magyarul is kifogástalanul beszélő főnök (? ), tulaj (? ) azért velem is szívesen eltársalgott, gyorsan kaptam a pho-t, és mindent hozzá, semmi kifogásom nem lehet ez ellen, csírák, fokhagyma, paprika, minden! Ráadásul jó volt a leves! Már fél győzelem. A fazon kedves intelmeket adott a chilire vonatkozóan, hogy hogyan vigyázzak vele. Másodikra kecskét kértem, de türelmesen, lazán lebeszélt. Mondta, hogy most kicsit öreg a kecske, rágós, nem tanácsolja. De van, ha ragaszkodom hozzá. Igazat adtam neki. Citromfüves borjúban egyeztünk meg, állította, hogy ízleni fog. Sisteregve, rotyogva hozta a lány, sziszegett a forróság az edényben. Ettem, de rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, hol van valami köret? És akkor hozzádobtunk még egy tál rizst is, jóízű volt az is. Szépen, lassan elfogyott. Az asztal morzsás volt, nem törölgette le előttem senki. Van valami higiéniai bizonytalanság a képben, de ez a hely azt is kibírja, felülírja. Két-három cigánycsalád jött be, változó időpontokban, nem igazán gondoltam, hogy a romák valami nagy egzotikus kaja-rajongók, de az élet már párszor rácáfolt a hiedelmeimre. Nem a piszkos, ordibálós fajták voltak, inkább az olyan kis lakótelepi típusúak, suhogósban, otthoni ruhákban. És még bizonyos mértékű jószándékú gyermeknevelést is figyelemmel kísérhettem, ami szintén szokatlan volt. De legalább elvoltam a kajaszünetekben. Végül is. . . a kis pho pirított marhával 2400 forint, a citromfűvel és chilivel pirított borjú 4700, a zöldséges rizs pedig 1800 forint. Az éttermet a velejáró összes sallanggal együtt az igazán jók között emlegetném, a kínálat elég széles, a konyha jó, és itt nem csalódtam, hanem ebédeltem.
