Ugor adatlapja

Így aztán Margó írt, hogy igyekezzek, megmutatja a tájházakat, de csak, ha időben jövök, délelőtt. Mindenki délelőtt akart látni, reformátusok, görögkeletiek, népiesek, urbánusok egyáltalán, én meg igyekeztem beosztani magamat, hogy mindenkinek jusson belőlem. De Margó más, ő hab a tortán, ő plusz ajándék. Igaz, szabadságon volt a beteg kislányával, de azért jött, nyitogatta sorra az ódon portákat, amik hát nem egy ház, hanem egy nagyobb területet elfoglaló valóságos kis skanzen, de neki volt mindenhez esze meg kulcsa, egyetlen ház fogott csak ki rajtunk, állítólag a leggazdagabb anyaggal rendelkező, az ajtaja a fagytól, víztől, hidegtől annyire megvetemedett, hogy képtelenek voltunk kinyitni, pedig felváltva próbáltuk negyed óráig. Egyszerűen annyira megfeszült a lakat, az ajtónak már nem volt hová feszíthető mozgástere, szóval ez kimaradt. De a többi nem, azt végigjártam, a pici ajtókon be, lehajolva a küszöbnél, a homályban bámészkodva, az ismert és nem annyira ismert eszközöket megszimatolva, az életmódot átélve, de hiszen. . . de hiszen itt mindenki jár tájházakba, nem is nagyon tudnék újakat mondani. Legfeljebb azt, hogy szinte mindig mindenhol van egy igazi elkötelezett, elhivatott ember, aki a szívén viseli az egészet, gondja van rá, és amit tud, azt szeretettel át is adja önzetlenül másnak is.

A románok fokozatosan elfoglalták Székelyföldet, aztán egész Erdélyt, aztán jöttek tovább, és egészen Győrig jutottak, csak a legnyugatibb, meg a délnyugati megyék maradtak megszállatlanul. Ekkor a Vörös Hadsereg ellen harcoltak, és ez a Vörös Hadsereg éppen a magyarok voltak, akik az első világháborúban még nem vörösök voltak, csak szanaszét harcoló hadsereg. A Tanácsköztársaság összeomlott, aztán Horthy fehérlovalt és a Nemzeti Hadsereggel kiszorította a románokat vissza keletre. Hazatérőben aztán kirabolták a maradék rabolnivalót. Jött Trianon, Románia megkapta Erdélyt, ami amúgy soha nem volt sem magyar, sem román, ma sem az, csak egy nemzetiségi káosz. Békeévek, majd Bécsi döntés, egy darab Erdély Székelyföldig újra gazdát cserélt, románok beszálltak a második világháborúba két hadsereggel, és vidáman, majd nyögve együtt támadtak a magyar hadsereggel még keletebbre. Orosz-szovjeteknek elfogyott a türelmük, visszatámadtak, egyre csak kinyomták onnan a tájidegen invazív fajtákat, de nem álltak meg a határon, hanem jöttek, irtottak tovább, rajzolták újra és újra a térképet. Román hadsereg hipp és hopp, varázslat és parádé, átállt, oszt magyar városokat kezdett el bombázni szakmányba. Aztán, amíg korábban a Vasgárda brutális zsidóellenes, cigányellenes, magyarellenes durvulásokról lett híres, a románok éppen a tegnapi ellenég Vörös Hadsereghez csatlakoztak, és trombitaszóra jöttek is a hol barát, hol ellenség magyarok ellen. A magyarok is megpróbáltak csavarni kettőt a gerinccsigolyáikon, sokadszor a történelemben, kiugrási kísérlet, de ez bizony most nem sikerült. Így aztán a román hadsereg felszabadító hősként jöhetett újra Magyarhonba. Más típusú magyar szóhasználat szerint meg szőröstalpú oláhok, nem felszabadító hősök. De mivel minden ország történelme ilyen gyökeresen skizofrén és elfogult, azért érdekes és izgalmas az a román hősi emlékmű, ami tényleg kuriózum Hajdúböszörmény határában, és ha érdekel a történelem, meg a turisztikai nyalánkságok, hát el is látogatsz oda! De ne feledd, a halottak, azok halottak. Nem rongálunk, nem rendetlenkedünk, nem bántunk senkit, főleg egy sírkertet nem! Tisztelettel fejet hajtani és eljönni. Ennyi.

Szóval, a becsület azt mondja, hogy valamit fogyasszak, aztán beszéljek, így hát kikértem egy zéró kólát, és azt szopogatva érdeklődtem a hely felől. Ez egy kóser halas. tengeri halak, kóser. Elmókáztam, hogy a Coca Colát, amit iszom, hogyan vágják a sakterek, milyen rituálét mormolnak, de aztán nem volt ebben elég poén, hagytuk a fenébe, amúgy is van forgalma a boltnak, fogyasztó ember nem, de ételfutárok jöttek mentek a kajákért, szóval prosperál rendesen. El kéne menni, adni neki egy esélyt egy halas kóser kajára, szerintem is!

Csupa kellem és báj, mindenféle mentes sütik, jóízlés mindenhol, a színek is jólesnek, az zene is elsőrangúan beledominál az alaphangulatba, emeli azt, intelligens közeg nagyon. (Akárcsak tegnap a Kornél, itt is milyen sokat számít a zene. . . ízekhez tesz hozzá vagy vesz el belőlük) Nagyon szimpatikus, bűbájos lány jön, a szeme alatt kivirágzik a mosoly, kellemes beszélgetés után, melyben szondáztuk, hogy mit ettem előzőleg, miért jöttem, mi esne ez után a legjobban nekem? Egy oroszkrém revolúció lett a jutalmam, amit kis pohár vízzel, ahogy illik, meg is kaptam, aztán még kértem egy olyan kávét, amilyent szívesen főzne nekem. A Cappuccino lett a nyertes, így aztán én is, lefőtt, megkaptam, és tökéletesen éreztem magam. A sütemény 1190 forint, a cappuccino 830. A jóérzés meg megfizethetetlen.

Ebédelni gondoltam, emlékeztem pár jó lepényre, most meg fontolgattam azt az omlós tarját, szalonnás burgonya stb. de a kedves szőke lány segített gondolkodni és azt mondta, hogy még menü is van. Zöldbableves, meg pörkölt? Nahát, akkor legyen! Jött a nem túl sok, de menüméret leves, éppen jó volt úgy, ahogy volt, aztán meglett a pörkölt is nokedlivel (magyarember magyarpörkölt magyarnokedlivel), az is jó volt, de itt-ott változó volt a hőmérséklete, néha melegebb, néha hidegebb tájak akadtak benne, ennek nem lett volna szabad így lenni. Azután alkudoztam egy pohár Pilsner Urquellre, mikori a csapolás, ittak-e már ma belőle, stb. És jó lett ez is, pont jó, A környezet, a hangulat továbbra is kitűnő, a kiszolgálás nagyon kedves, barátságos, mi legyen még az ötöshöz? Semmi, itt van.

De mit is ér az én mesém képek nélkül? Semmit. Nos, akkor megpróbálom inkább vizuálisan elmesélni. Igazi jó szenvedély a templombarangolás! Az ember azt hinné, hogy ezek az idegen böszörmények meg idegen hajdúk aztán milyen nagyon más vallásúak voltak. . . közben meg kiderült, hogy ezrek jártak református templomokba. Persze, persze Debrecen közelsége, meg hát a kálvinista Róma, ugyebár. . . de mások oldalon meg ugyanilyen távolságra a görögkeleti metropolita. . . na, erre varrjunk gombot!

Közben illőn megtekintettem a táncoló hajdúk szoborcsoportot, és roptam néhány lépést én is a martalócokkal. Közben megint telefonálgattunk, és azt mondja tiszteletes úr. , hogy jaj, rossz helyen vagyok, nem ott kell, ahol a szobrok vannak, hanem a másiknál! Erre én kocsinyergébe pattanván átviharzottam a jó messzire lévő másik templomhoz, ahol éppen találtam is egy fényes egyházi személyiséget, aki jött éppen ki a templom ajtaján. Megörvendettem vala, de aztán ment tovább a tévedések vígjátéka, nem ő volt, akit kerestem, hanem az mégis inkább a másik templomhoz tartozott, így aztán szétrágtam a szalmakalapomat majd ugrálni kezdtem rajta, de meglátogattam ezt a templomot is. De most nem erről van szó, hanem a Bocskai téri templomról, ahová természetesen később visszatértem, megkerültem az egészet és végül be is jutottam, a tiszteletes úr nagyon jófej volt, fiatal, jótermészetű ember, aki összekeverte a szobrokat és azért irányítgatott engem el (az Őseink szobrot keverte a hajdúkkal), de ezen hamar túltettük magunkat, és bejárhattam vele ezt a hatalmas teret, fantasztikus méretek, több emelet karzat, fából, impozáns, ódon belső, mint az evetke, le és fel szaladgáltam a lépcsőkön, a toronyban, szívtam magamba a faszerkezetek poros varázsát, elképesztő, hogy mindkét templom külön-külön több mint 1000 embert képes befogadni, és valaha erre volt is igény, ezt a templomóriást egyszerűen kinőtték, hát építettek egy másikat is. Hagyjuk a történelmi adatokat, öt újságot, brosúrát is kaptam tiszteletes úrtól, de ezzel nem untatok senkit, úgysem megy el oda senki, hacsak most nem, hogy felhívtam rá a figyelmet! Szóval ez itt valaha egy böszörmény templom volt, a Magyarországon élő muszlimokat hívták így, az itteniek valószínűleg Iránból származtak. És aztán így építkeztek folytatódott a dolog tovább, a mai monumentális református templomig. . .

Szelíd árnyékok játszottak a falon, a kék asztalok kint, a bolt előtt, bent a melegbarna, melegsárga langyos téltavasz, a hosszhajú lány a mintás harisnyában, a nagyon barátságos közeg, a helyes megközelítés, az ember az embernek szóló minta, szín és árnyalat, a játékos, kifogyhatatlan ötletek a falon, az asztalon, körbe a pult körül, a megbeszélt finom ital, kék pohárban a mangó, a megbeszélt finom kávé, az asztalon a párája táncol végig a délutánon, a kedvesség saroktól sarokig, átlósan is, mindez olcsón és semmiért, ugyanis mindez megfizethetetlen.