Ugor adatlapja

Hát visszakullogtam, és láttam előre, hogy én itt éhes is lehetek 1-2 óra múlva, A pattogatott kukoricáig nem aljasodok le, hogy zavarjam vele a mellettem ülőket, így aztán benyomultam az átjárón a Puskinból a Puskinba és a nagyon vidám kis pultos csapattól valamit enni kértem. Leginkább a sonkás croissant érdekelt, de elfogyott, és együtt ötleteltünk a nagyon jófej pultos lányokkal és srácokkal, hogy mitől nem halok éhen? Melegszendvics? Soká lesz. . . de ketten elszaladtak a konyhára, hogy megkérdezzék, hogy mit lehet ezzel az éhessel itt csinálni? Mogyoró? Mit, hogy sós mogyorót? Olyan vagyok, mint egy mókus? - forogtam körbe. Alaposan megnéztek, hát nem, tényleg nem. De az egyik megmentőm, egy srác a pult másik végén csak hozott valahonnan egy friss, meleg sonkás croissant, én megéljeneztem, kértem hozzá egy adag meggysört is, és nagy kedvvel elfogyasztottam. Valami 1200 forint körül fizettem mindezért. Plusz borravaló, + hála.

na, és így szállt ide a hattyú. A Hattyúháztól pár méterre a tér felé, ott van ám, hogy akad egy kis krimó, és ott biztos iszom is valamit. Egy nagyon fiatal srác volt bent a pultnál, láttam, hogy van csapolt Krusovice, ezt azt jelenti, hogy inni is tudok, aztán még pár leharcolt Széna téri öreghuszár verte még ott el a nyugdíját. Valami oroszbarát nehézfejű tartott előadást a másiknak az Újszövetségről, térítette, vagy nem tudom, mit akart. Én elvoltam a félhomályban a karcsú pohár Krusovicémmel. , de csak addig, amíg megittam, mert nem akartam tovább térülni. Ez a kis futó öröm 1090 forintba került, de megérte, nagyon jólesett, biz'Isten! Amúgy békés, barátságos, hangulatos hely.

A sarokban ül egy kasszírnő, van egy fal mellé szerelt emelt pult, hozzá két-három székkel, meg van egy másik asztal a bejárat mellett, éppen eltorlaszol egy "privát" feliratú helyiséget, amúgy meg akkor, amikor beléptem, négyen-öten álltak és vártak vagy ültek, egy hatalmas, terebélyes emberpéldány meg evett a pultnál. Hát odaóvakodtam a pénztárhoz és kifejeztem óhajomat, hogy ennék. Ráadásul itt. Nem elvitelre? Nem elvitelre, azt mondtam, hogy itt. Esetleg kint lehet enni az üzleten kívül az asztalnál a Szél Kálmán tér koszában, zajában, hidegében. Nem, itt ennék. Jó, egy gíros-tál, tzatzikivel, közepes méretben. Ára kb. 3000 (pontosabban 2950) Ft- Sorszámom a 117, várni kell. Vannak kiírások, a sokadik vagyok a sorban. Nem látom, hogy ételfutárok mászkálnának ki-be, tehát ezek az itteni rendelések. Ülök és nézek, néha mobilozok, hogy trendi legyek. De amikor már kiment a 118-as is, meg a 119-es is, csak felemelkedtem már, hogy mi van? ? Miért, hányas a sorszám? Hát 117. Nagyon bonyolultat kértem? Egy közepes gírosz-tál, semmi más. Nem, nem bonyolult, nemsokára nekiállnak készíteni. De mi a pokolfeneke kell ennyi idő egy gírosztál elkészítéséhez? Máshol 2 perc alatt megvan, itt meg már több mint 20 perce ülök. Hárman-négyen sürögnek a konyhában, néha kinéznek, brutál tekintete van mindnek, nem hinném, hogy jókedvük van. Inkább olyan türelmetlen szenvedés, hogy már megint van itt egy. . . Na, de végül megkaptam, nem mondom, látványra pofás, van benne némi esztétika, ízre viszont semmi. A hús nélkülöz minden fűszert, semmi csípős. karakteres íz, a "tzatziki" egy kis adag összecsomósodott krém a közepén, igaz, pár olajbogyó volt rajta, a krumpli viszont sós volt, hát ez volt az ő erénye. Közepes ételélmény, ehető, semmi rossz nincs benne, némi nyers hagyma van, az a saláta. Közben a kasszírnő elég barátságtalanul szólt néha az ajtót nyitvahagyóknak, de lássuk be, szinte mindenki nyitva hagyta, mert egyszerűen nem záródik rendesen. De ha mindezekkel együtt szeretnél itt enni, hát csak rajta.

Erre mentem villamoson, és láttam ám, hogy fénylik az ablak! Kell-e jobb hívő szó, mint a nagyváros hideg és rideg dzsungelében barangolónak egy meleg sárga, hívó fény a sötétben? Na, ott a helyem! Leszálltam és iszkoltam vissza. Egyedüli vendég voltam, de ez nem zavart, sokszor előfordul. A srác, aki a pultban volt, nem volt ismerős, istenem, hogy én járok ide ritkán, az én hibám. Tehát elfilozofálgattunk, hogy mit is fogok inni, bőséges a választék. Sörből is, borból is. . . dobozos söröket vizsgáltunk, de mondtam, hogy ne alázzuk egymást ezzel, a minimum az üveges, amit inni szeretnék. Így aztán eljutottunk a hidegkomlós Kámenickához, ami pompás választás volt, ilyenkor az ember azt sem tudja, melyiket igya, melyiket ne. Egy darabig elücsörögtem, elcsevegtünk a Feneketlen tóról, az élővilágáról, meg még az élet ügyes-bajos dolgairól. Azután jött egy lány és egy fiú, és az új vendégek kerültek fókuszba, én meg beláttam, hogy ahhoz hideg van, hogy itt söröket igyak egymás után, egy is elég ilyenkor, különösen, ha 1700 forint. De nem bántam semmit, nagyon jól éreztem magam, ötös a hely.

Ez elég kínos, nyilván mindenki tudja, hogy ha a városodban , ahol laksz, nem voltál a legjobb 10 étteremben, akkor a kisgyerekek nyelvet öltögetnek az utcán, hangosan kicsúfolnak, a sarki boltos szamárfület mutogat és lúzernek nevez a sarki rendőr, amikor igazoltat, a kormányablakban meg le is köpnek. Na, ezt azért az ember önérzete nem szereti, meg is állapítottam, hogy a Hűvösvölgy felé közlekedő villamosok alkalmasak arra, hogy elvigyenek oda, becsomagoltam a hamusült pogácsát és útnak indultam. A Vadaskerti utcánál leszállva meg is találtam nevezett intézményt. Drága ember, aki bent üzemelt és ő volt az összes Jolly Joker is, azaz mindenes, részben örült nekem, részben figyelmeztetett, hogy 17 órakor be fog zárni és elmegy a gyerekekért az iskolába, mi legyen hát itt. . . néztem a telefont, hát majdnem háromnegyed öt volt! Mit lehet ennyi idő alatt csinálni? Jó vendéglátónak kattogott az agya, hú, hát akkor egy villámgyors rántott sajt. . . de van egy kis leves is még, legyen menü? Nahát, ilyenkor? Persze, lehet. Gyorsan leültem a sarokba, mintha büntetésbe lennék, nem is sokára meg is jött a leves, nagyon forró volt, erőspaprikát kérés nélkül kaptam hozzá, és könnyezve nyeldekeltem, hogy siessek vele. Egyébként kiemelkedően finom volt a leves! Az úr közben telefonált, intézkedett, nem kell annyira sietni, jön a felesége és besegít ebbe a problémába, szóval egyek kényelmesen, nyugodtan. Ettem. Azután jött gyorsan a rántott sajt is,. . . ejj, hát mit is mondjak. Na, az már nem volt az igazi. Finoman szólva, minden konyhatechnikai bravúrt nélkülözött. De éreztem a bűnöm súlyát, meg azt is, hogy erről az egészről senki más nem tehet, csak én, szóval megettem, amennyire csak képes voltam rá. A ház kitűnő bodzaszörpje, amit - ismerjük be - ajándékba kaptam az egész szokatlan ügymenetért, megint csak kitűnő volt, nagyon jólesett! Egyébként meg remek hely ez, sok szempontból. A tulaj-mindenes be is mutatkozott, beszélgetni kezdtünk, nem írom le a nevét, a korábban ott emésztők már leírták előttem, nagyon sok ígéret van ebben a helyben, nagyon jópofa, emberi a hozzáállás, igazán olcsón ettem egy késő délutáni menüt, azt azért egy kicsit a statisztika ördögének érzem, hogy ez a hely a rangsorban leverte a Golit, a MÁK-ot, a Szaletlyt, de ettől függetlenül sok dicséretet megérdemel!

Egyébként jó koncepciójú, hatásos szobor volt, de hát a történelem kereke, ugye. . . így azután a szoborparkba került. Helyére pedig a Thököly út 1956-os hősei kerültek, nem annyira ütős formában, de nem baj, mert mi bajunk van nekünk 1956-al? Semmi. Szóval Zuglónak is megvoltak a maga hősei, áldozatai, de csak úgy kerülhettek ide a látótérbe, hogy úgy, mint a sakkban, egyik figura leüti a másikat és a helyére lép. No és akkor ez már a Forradalom tere.

A vastaglábú munkás-paraszt lány, aki erős, egészséges, tettrekész, és ráadásul egy közülünk, a népünkből, a mindennapjainkból, nem valami mitológiai ájtatos szent. Van az ilyen lakótelepi szoborcsajoknak egy erős nosztalgiafaktora, túl azon, hogy a kort magát az összes nyomorával együtt azért nem kívánná újra vissza az ember.

Na, ez a név nem biztos, hogy mindenkinek mond valamit, de hát én sokáig voltam zuglói is, itt volt a Kesjár család nagy sárga cégtáblája a Thököly úton, Csaba apja is versenyző volt, a motorsportnak élt, a srác, a Csaba meg az egyik legjobb arcú fickó, igazi szívtipró volt a maga idejében, és hát a lányok vagy a kocsikért bomlanak vagy a nagyon jó pasikért, itt meg együtt volt ez is, az is. Magyarország nemzeti reménysége, a várhatóan majd világsikert arató híres autóversenyző 26 éves korában halt meg egy versenyen Németországan, Nürnbergben. Mindez 1988-ban történt, ezért mondom, hogy nem biztos, hogy mindenki emlékszik majd rá. A szobor meg. . . hmmm. . láttam róla képeket, azon teljesen fehér volt, úgy tűnt, mészkőből van. Itt meg, mintha szürkéskék vagy inkább szürkésfekete fém lenne. . . és erre elkezdett esni a hó, a képen látjátok, sűrű hóesés burkolta be percek alatt a szobor egész környékét, hát lassan inkább távoztam. De őszintén szólva,. . szóval nem, az arca nem ilyen volt. Ez is valami jóképű gyerek, akit a szobor ábrázol, szabályos hajú ókori harcos, de nem igazán az a bohém jósrác, a Kesjár Csaba.