Virág39 adatlapja

Egészen addig csak értetlenkedő és némileg felháborodott arckifejezéssel nézett rám, még annyit sem tudott mondani (sem magyarul, sem angolul), hogy nem beszéli a nyelvet. Szerencsére kiválóan elboldogulok angolul, de mint kiderült, hiába tettem erőfeszítést, mert igazából angolul is csak néhány szót tudott. Annak dacára, hogy többször is udvariasan és türelmesen nekirugaszkodtam, hogy megkérdezzem, milyen hús található az egyik pizzaszelet tetején, egy árva szót sem volt hajlandó mondani, még annyit sem, hogy sajnos nem tudja. Kár, mert azoknak a vevőknek, akik egészségügyi vagy egyéb okokból nem fogyasztanak bizonyos típusú húst, ez nagyon fontos információ lenne, így tehát nem ördögtől való a kérdés, a válasz teljes hiánya azonban egészen döbbenetes, a végén szinte már én kértem elnézést a szekunder szégyen miatt. Megjegyzem, korábban is jártam már ebben a pompás vendéglátóipari egységben: akkor két magyar kolléga "szolgált ki" és kérdésemre, hogy miért ilyen szédületesen drágák a pizzák, csupán annyit feleltek, hogy mert "ez egy turista-negyed" és "különben sem kell belőle venni, ha sokallja! ". Milyen elképesztően cinikus és elitista hozzáállás, ráadásul éppen két magyar alkalmazott részéről! Annyi biztos, hogy szürreális élmény volt itt járni és fogyasztani, de nem ám amolyan kafkai vagy vonneguti értelemben, inkább csak szimplán bizarr és pocsék. . .

A Múzeumok Éjszakájára tervezett, a mongol kultúrához kapcsolódó programba igencsak belerondított az épületben tartózkodó személyzet sutyerák viselkedése. Az este előrehaladtával a pénztár előtt ácsorgó, a látogatók előtt pompás hátsójával torlaszt képező, minősíthetetlen stílusban kommunikáló pali kedve szerint ráformedt azokra, akik megkísérelték a belépést az amúgy sem tágas, látogatóbarát tereiről ismert épületbe, a pénztárban ülő nő pedig segítségnyújtás helyett megállás nélkül, hangosan panaszkodott a "méltánytalan" körülményekre: mondanivalójának lényege tulajdonképpen annyi volt, hogy a szervezők sajna elvárják tőle, hogy elvégezze a munkáját. Az ajtóban lebzselő, a belépni kívánó látogatókat rutinszerűen leugató úriembernek talán érdemes lenne néhány leckét vennie illemtanból, a pénztárban terpeszkedő, a vásárlókat asszisztálni nem igazán szándékozó, viszont szünet nélkül lamentáló és kellemetlenkedő banyának pedig olyan munkahelyet kellene keresnie, ahol egész nap a körmét és egyéb szerveit reszelheti, és ahol senki sem várja el tőle, hogy akár egy percig is dolgozzon. Köszönöm szépen a Hopp F. Múzeumnak, hogy egy kellemesnek ígérkező nyáresti programot sikerült förtelmessé varázsolnia személyzetének hozzá nem értésével és alpári tahóságával!