Bronz 5
értékelés
Ezüst 15
értékelés
Arany 60
értékelés
Rubin 125
értékelés
Smaragd 250
értékelés
Gyémánt 500
értékelés
Gasztrokirály 17 településen
Országjáró 268 városban
járt már
Felfedező 3731 helyen első értékelő
Népszerű író 2495 hasznos szavazat
Aktív tag 12 évnyi aktív tagság
Kitartó fotózó 105382 feltöltött kép
Kihagyhatatlan
2022. március 31.egyedül járt itt 55 A sokadik Kolodko Mihály miniszobor Budapesten, ezúttal az 5. kerületben a Hold utcában, a Battyhány örökmécses körüli kis tér sarkán. Amint azt már megszokhattuk, Kolodko szobrai körül semmi sem véletlen, mindig van az alkotás mögött egy kis történt, magyarázat, indokoltság.
A Kolodko-család 2016-ban költözött át Kárpátaljáról, Ungvárról Budapestre és az első lakásuk itt volt a Hold utcában. Az utca neve nagyon megtetszett a szobrásznak, ez ihlette az alkotást. Attól főleg jópofa ez a szobor, hogy a Holdat formázó fehér mészkő gömbön gurul a kis bronz járgány. A holdjárót egy integető űrhajós vezeti. Úgy olvastam, hogy ezt a bizonyos holdjárót, aminek Lunar Rover a neve, az Apollo-űrprogram során használták a Hold felszínének vizsgálataihoz, feltáráshoz kapcsolódóan 1971-72-ben, és a jármű tervezője és kivitelezője, főkonstruktőre a magyar származású Pavlics Ferenc repülőmérnök volt. 84 éves, nyugdíjas, ma is él az USÁ-ban, és rendszeres kapcsolatot tart Magyarországgal. Több mint egy évtizeden át itt dolgoztam a szomszédban a Szabadság téren, de azóta is gyakran járok errefelé.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. március 31.egyedül járt itt 55 2020 júniusában tudtam meg, hogy nemcsak kültéri, azaz szabadon látogatható Kolodko miniszobrok vannak a városban, hanem van egy "rejtett" alkotás is. A mindig nyüzsgő Gozsdu-negyed szomszédságában, a Király utcában a K11 Művészeti és Kulturális Központban található a bejáratnál a világhírű illuzionista, szabadulóművész, bűvész és mágus Harry Houdini szobra.
Hétköznapokon nyitvatartási időben 10-18 óra között be lehet menni megnézni a szobrot (nem kell belépőt fizetni). A szuggesztív szobrocska Houdinit az egyik mutatványa közben ábrázolja, a keze és a lába összelakatolva, megbilincselve, láncokkal összekötve, szemmel láthatóan egy újabb hihetetlen szabadulásra készülve. Talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy ő a mai napig minden idők legnagyobb szabadulóművésze világviszonylatban. A helyszín választása ez esetben sem volt véletlen, ugyanis Houdini - akkor még Weisz Erikként - ebben a kerületben, a VII. kerületben a Csengery utcában született. Sok emléke ugyan nem lehet Magyarországról, hiszen már kisgyermekként kivándoroltak a családjával az Amerikai Egyesült Államokba. Egyébiránt itt is megvan a kárpátaljai kapcsolódás, ugyanis Houdini családi gyökerei Kárpátaljára vezetnek vissza. A szobrot a művész és az ungvári Pannónia Civil Szervezet ajánlotta felé ajándékként Erzsébetváros javára. Egy idézetet is beillesztek, ami szerintem nagyon jól kifejezi, hogy a személyisége, a trükkjei hogyan hatottak az emberekre:
"Houdini nem halt meg, még mindig ÉL, szelleme, nagysága erősebben Jelen van, mint valaha! Mi bűvészek, A Mester foglyai, elvarázsolt rabjai vagyunk,
mely fogság számunkra több, mint kellemes, és megtisztelő! Nem akarunk, de nem is tudnánk ebből a fogságból kiszabadulni soha" Alex, H. S. Egyébként engem is megfogott Houdini előadóművészete, nagyon tetszett a róla szóló film is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. március 30., kollégákkal járt itt 55 Nagyon szimpatikus hely, nálam egyértelműen 5x5 csillagos. Többfunkciós boltocska, könyvesbolt és egyben kávézó, sütiző. Úgy alakították ki az ablakot, portált, hogy kint legyen egy kényelmes két személyes kiülős asztalka. Ahová ráadásul délidőben oda is süt a nap. Kávé szempontjából újhullámos, azaz specialty kávézó.
Két féle kávé van a darálóban, egyrészt klasszikus sötét pörkölésű - ottjártamkor Brazil Samba -, a másik világos pörkölésű savasabb Peruból. Én a klasszikusból ittam egy kitűnő eszpresszót (490 Ft), a latte 750 Ft. Otthoni főzésre is lehet ilyen prémium minőségű kávét vásárolni. Kínálnak a kávé mellé többféle amerikai típusú cookies kekszet (csokis, narancsos, áfonyás) 230-480 Ft/darab. Kétféle vegán sütit is láttam a pultban, mangósat és csokisat (850 Ft), illetve másik kétféle mindenmentes süteményt (790 Ft). A vaníliás mousse erdei gyümölccsel kitűnő, elfelejtettem fotózni, meg már úgyis beleevett a kolléganőm. A többféle szendvics helyben készül, de inkább reggel-délelőtt érdemes jönni érte, bár a még meglévő magvas-sajtos zöldséges szendvics is elég jól nézett ki (840 Ft). Nagyon kedves, mosolygós kiszolgálás, igazán remek hely az Agávé.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2022. március 30.gyerekekkel járt itt 55Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A sétányon lévő Ambrózia Park hotel külsős vendégek számára is nyitott étterme. Értem ezalatt, hogy a szállóvendégeknek nem itt szolgálják fel a reggelit, arra van egy belső étterem, viszont az étterem a szállodából belülről, illetve az utca/sétány felől is megközelíthető.
Ahogy fel tudtam mérni a pár nap alatt, ez tűnik a leginkább modern, trendi, újhullámos étteremnek a városban, értem ezt a berendezés, étlap, italkínálat és az egész image alapján. Modern, mai zene, és ha jól vettem le, esténként zenés bulikat is tartanak, talán csak főszezonban. Az árak ennek megfelelően elég magasak, szinte budapesti árazás, ez engem egy kicsit meglepett, szóval helyi viszonyokhoz képest szerintem kissé drága a hely. Cserébe tényleg jó, és míg a városban van jó pár retró vendéglátó hely, ez sokkal frissebb, újszerűbb és korszerű. Igaz, van egyféle pénztárcabarát ebédmenü is, de mi mást ettünk. Az étlap mindössze 2 lapnyi, összesen 30 tételt tartalmaz, de mégis több izgalmas fogást találtunk. Magyaros, mediterrán és bajor fogások is voltak. A levesek közül bográcsgulyást ettünk kislábosban (2190 Ft), a főételek közül kacsacombot tócsnival és almás káposztával (3990 Ft), illetve mangalica pecsenyét lyoni sült hagymával, forgatott burgonyával (3600 Ft). Az ételek közepes méretű adagok, de minden kifejezetten finom, ízletes volt. Italok közül csak üdítőt ittunk, illetve erdei gyümölcsös limonádét (950 Ft/5 dl). Az itallapon a tokaji Angyal pincészet borait kínálják (csakúgy mint az Aurum éttermében), a kommersz Zsindelyes pálinkák mellett Márton és lányai prémium pálinkái is megtalálhatóak. A kommersz csapolt sörök mellett egyféle kisüzemi üveges volt, mégpedig a Hunyadi Prémium (bevallom, nem ismerem). 12% kötelező szervizdíj van, de korrekt módon az étlapon a szervizdíjjal növelt árakat tüntetik fel. Két főételért, 1 levesért alkohol nélkül 12ezer Ft-ot fizettünk. Mindennapos étkezésre én drágának találom, de pl. egy ünnepi alkalomra, évfordulóra érdemes ide betérni, ha a városban jár az ember.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
3Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. március 30.gyerekekkel járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Az egyik legnépszerűbb vendáglátó egység Hajdúszoboszlón a sétányon. A nevét is innen kapta. Gyerekbarát hely, cukrászda, kávézó, palacsintázó, fagyizó, de a családok mellett sok nyugdíjas és párok is be-betérnek ide. Az étlap kifejezetten hosszú, és a rengeteg édesség, desszert mellett "normális" ételeket is kapni.
Mondjuk a gyerekeim körében ilyesmi "normális" ételekre nem mutatkozott érdeklődés. Kóstoltuk a forró csokit (fehéret, klasszikust, levendulásat) /680 Ft, jeges csokit /1360 Ft, a magam részéről cappuccinot /520 Ft, lattét, Mozart kávét /920 Ft. Ettünk óriáspalacsintából többfélét (Bounty, Raffaello), amerikai palacsintából a Kozák sapkát, normál méretű palacsintából Gundelt /990 Ft, diósat, Nutellásat. Az óriáspalacsinták 1300-2200 Ft körül alakulnak, ezek 40 cm-es átmérőjűek és nagyon dúsan meg vannak pakolva, töltve, díszítve. Az amerikai palacsinta kompozíciók 2500 Ft felett árazódnak. A fagyikelyheket sem hagytuk ki, hiszen megérkezett az első márciusi napsütés, a csoki varázs és a fitness kehely - erdei gyümölcsös - is elnyerte a lányaim tetszését 1850 ill. 2120 Ft. A turmixok közül az epreset is kóstoltuk /880 Ft. Mindezt nem egy alkalommal pusztítottuk el, hanem ez volt az a hely Szoboszlón, ahová a 4 nap alatt háromszor is benéztünk. Az óriás palacsinták kifogtak rajtunk, azokat elvitelre kértük. /csomagolási díj 250 Ft szerepel a számlán, de 3 dobozunk volt, valószínű kevesebbet számoltak fel, hiszen az összeg nem osztható hárommal. . . . A beltér eléggé szűkös, nagyon közel vannak az asztalok és a székek egymáshoz, és szinte mindig tele van hétvégén, nyáron, szóval amikor sok a vendég a városban. Van kiülős teraszuk, de ahogy láttuk, az is gyorsan benépesült. Ha valaki biztosra akar menni, feltétlenül érdemes asztalt foglalni. Kötelező szervizdíj nincs. Lehet ajándékba vásárolni jópofa kávés és teás csészéket és készleteket. A kiszolgálás inkább funkcionális, valószínű a folyamatos nagy pörgés miatt. /A pontozás az én értékelésem, a gyerekeim szerint 5 pontos a hely.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. március 28.egyedül járt itt 55 A Kolodko miniszobrok közül ezt is elég gyakran láthatom, mivel a munkahelyem közelében található. Az 5. kerületben a Harmincad utcában a volt Brit Nagykövetség épületének falán. A követség már évekkel ezelőtt 2017-ben elköltözött, azóta az épület üresen áll, bár az elmúlt időszakban lázas munkálatok zajlanak az épületben, amelynek fogalmam sincs, hogy mi lesz a jövőben a sorsa és a funkciója, minden esetre a Macit egyelőre szerencsére nyugiban hagyták.
2020. novemberben került ki a falra a kis mackó, akire időnként színes sálat is szoktak kötni a rajongók, bevallom, nem pontosan tudom, hogyan csinálták, talán létrával? , mert elég magasan van. A maci lába alatt látszik, hogy hol volt a Követség irodájának felirata, bár a betűket gondosan leszedték, azért a nyoma egy kicsit mégis megmaradt a márványban.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2022. március 28.barátokkal járt itt 45 A 3. váci miniszobor Kolodko Mihály alkotóműhelyéből a város szívében, a Főtéren található, a Pannónia Ház előtt. Egy csúzlizó emberkét ábrázol, de csak mellközéptől felfelé. A kis bronzalkotás Sajdik Ferenc gyűjteményére utalás, amely a Pannónia Házban kerül - új helyszínen - bemutatásra.
Ahogy a váci múzeumi beszámolóban olvasható: Sajdik Ferenc állandó életmű kiállítása Vácott, az ország legszebb barokk terén nyílt meg. "Sajdik mesevárosa, girbe-gurba házai, hósapkás, pirostetős, hagymakupolás saroktornyai felidézik azokat a kultúrtörténeti emlékeket, melyeken jókat nevetve, szórakoztatva ismerhetjük meg a várost. A képeken életre kel Vác történelme Sajdik Ferenc humoros, néhol fanyar bemutatásában. Alkotásain tetten érhető a Pom-Pom mesék világa, Gombóc Artúr kalandjai és a nagy Ho-ho-horgász váci adaptációja. A képekhez kapcsolódó történetek még színesebbé, gazdagabbá teszik az élményt. "
Kolodko Mihály már korábban is merített szobrainak témájához Sajdik alkotásokból, gondoljunk csak a Főkukacra (Nagy Ho-ho-horgász) a budai rakparton vagy Gombóc Artúrra Tihanyban.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. március 28.barátokkal járt itt 55 A Vácott kiállított Kolodko Mihály által készített bronz miniszobrok egyike a háromból a Vasútállomás előtt található. Ha a P+R parkolóból gyalogosan haladunk a Vasútállomás épülete felé, akkor pontosan bele fogunk ütközni. Ha vonattal érkezünk, akkor az állomás épületéből kilépve bal kéz felől fogjuk megtalálni.
A 2021 nyarán kihelyezett szobrocska hasonlóan a szobrász több korábbi alkotásával ismét gyermekkorunk hőseit idézi meg. Petőfi Sándor Anyám tyúkja c. versével szerintem a többség az általános iskola első éveiben találkozott, vagy még kisebb gyermekként szülei, nagyszülei mesélték neki. A szobor azt a pillanatot örökíti meg, amikor Morzsa kutya és a tyúk már jó barátságot kötöttek, Morzsa szívélyesen átkarolja a tyúk vállát/hátát és így üldögélve, békességben szemlélik az erre járó embereket, járműveket, egy kis kuckóban ülve. A helyszínválasztásnak pedig az lehet a magyarázata, hogy Petőfi ezt a versét 1848-ban éppen Vácott írta.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2022. március 28.barátokkal járt itt 55 2021 nyarán Vácott is megjelent 3 új Kolodko miniszobor. Ezek egyike a belvárostól északra a Diadalívnél található, és Mária Teréziát ábrázolja, amint a fejéhez kap, szerintem éppen készül elájulni vagy csak nem hisz a szemének, hogy tényleg egy diadalívet lát ott.
Mária Teréziáról az az anekdota született itt a Diadalív kapcsán, hogy a királynő nem mert áthajtani a kocsijával alatta, amikor Vácra látogatott. Pedig Magyarországon ez volt az egyetlen diadalív, ami éppen az ő tiszteletére készült, méghozzá mindössze 2 hét alatt, rohamtempóban. Migazzi Antal váci püspök rendelte meg az építést a fogadására 1764-ben. De amikor később megbizonyosodott róla Mária Terézia, hogy biztos lábakon áll a diadalív, akkor már diadalmasan áthajtott alatta. A váci Főtértől pár perces gyaloglással érhető el a szobor, és van a közelben egy jó kis cukrászda is. Az utcában fizetős a parkolás hétköznap.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2022. március 27.egyedül járt itt 45Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
A 80-as-90-es évek retró hangulatát idéző cukrászda a 17. kerületben Rákoshegy-Rákoskeresztúr városrészben, az Uszodával szemben. Nagyon sokat kellett utaznom idáig a belvárosból és azt kell mondanom, összességében nem érte meg. Nem titok, kíváncsi voltam már nagyon arra a cukrászdára, amely a főváros Top10 cukrászdája között szerepel, és az összesített ittjartam.
hu csaknem 4600 budapesti vendéglátó egysége közül az igencsak előkelő 32. helyen áll. Lehetséges volna? Nem, ez nem egy top kategóriás hely, semmilyen szempontból sem. De ezzel egyáltalán nem lehúzni vagy leszólni szeretném ezt a cukrászdát, csak a reális helyére tenni. Tehát stílusában inkább a vidéki, kisvárosi cukrászdákat idézi mind a berendezés, mind a kínálat szempontjából. Az újhullámos irányzat nem érte el őket, fősodratú süteményeket készítenek közepes árfekvésben elég széles választékban, de olcsónak semmiképpen sem mondanám. A sütemények, torták szeletárai 550-800 Ft között alakulnak. Néhány érdekesebb kombináció: roppanós karamella, nutellás mascarpone, csokis pisztáciás marcipán. Az én választásom a kedvenc Rákóczi túrós lett, ami az egyik legolcsóbb sütemény volt itt a maga 560 Ft-os árával. Klasszikus elkészítés, katarzis és extrák nélkül. Mellé kértem egy kávét, Segafredo cappuccino, ami 600 Ft-ba került és nem volt valami jó. Az a vidéki kocsmás karcos fajta, ami nem tartozik a kedvenceim közé, és semmiképpen nem reális érte ez az ár. Ráadásul ihatatlanul forró is volt. A beltérben a bordó színvilág uralkodik. Pozitívum, hogy van kiülős teraszuk és árusítanak fagylatot is, nemcsak nyáron. Egész tortákat, formatortákat megrendelésre készítenek. A környéken nincs másik cukrászda, a környékbeliek körében népszerű hely, sok törzsvásárlóval.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
6775 értékelés / 678 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
265 település / 27 oldalon