ZigZag adatlapja

Az italokat helyben fogyasztás esetén is logózott műanyag pohárba töltik. Ezúttal a nyári hőségben kávé helyett egy gyümölcsös frissítő italt választottam, amely "Berry" fantázianévre hallgatott és ezt 3 szem fagyasztott szederrel próbálták alátámasztani. Az ital nagyjából egy szörpnek felelt meg, és a pohár tartalmának 90%-át a jég foglalta el /ld. fotó. Hát, ez majdnem ezer Ft-ért (és ez a legkisebb adagjuk) nem sok. . . Blokkot nem kaptam és az italokról sem tudtak sokat a pultos hölgyek, mondván, ők nem kóstolták. A galériaszinten sötétbarna-fehér dekorban, könyvtárszoba hangulatban üldögélhetünk, és van ingyenes wi-fi is. A klíma túl erősre van kapcsolva. De a legszembetűnőbb a takarítás hiánya. Több mint negyed óra alatt egyetlen alkalmazott sem jött fel a galériára, így nem csoda, hogy a hátrahagyott asztalokon gyűlik a szemét /ld. fotó. Nyilván a vendégek hagyták hátra, de akkor is a személyzet dolga a tisztaságot fenntartani. Nem elég a jó dizájn és a hangzatos szlogenek!

Gondolok itt olyan apróságokra, hogy a kis kalitkában üldögélő 3 díszpinty a francia trikolór színt viseli, vagy az evőeszköztartó fali téka is kék-fehér-piros színre festett. A kínálat sokszínű, kezdve az egyszerű baguette-től és croissant-tól a sós és édes péksüteményeken, kelt tésztákon, quiche-en, szendvicseken át a kimunkált süteményekig (tarte, eclair, Opera), pohárkrémekig (creme brulée, creme caramel), de reggeli menüket is készítenek. Csupán 4 kis asztalkájuk van, 10-12 embernél többet nem tudnak leültetni. Családias a hangulat. Gyerekes családok kezdik itt a vasárnap délelőttöt. A croissant mellé eper- vagy barack jam kérhető, vajjal. A latte mellé egy fougasse névre hallgató sós péksütit kértem, ez a franciák nemzeti lepénykenyere, amelyet itt sajttal, paradicsommal és zöld pestóval díszítettek. A tejeskávéval együtt 1140 Ft-ot fizettem. A tálalás stílusos, nehéz fekete szögletes lapokon, ami mostanság igen divatos. A kávécsésze kék és piros porcelán és egy összegyűrt vagy megolvadt műanyag pohárra hasonlít. Mókás. A kiszolgálás lassú, kényelmes volt.

Itt a rétes mellett lángost, üdítőt, sört, palacsintát is lehet kapni. Továbbsétálva a város felé az út másik oldalán a felnőtt tornapályával szemben vettem észre, hogy egy ugyanolyan logós réteses büfé ott is van. És itt egyetlen ember sem állt sorban, csak a műanyag székeken üldögélt egy páros. A kiírás: Réteskert. A kis bódéból finom, frissen sült rétes illata érződik. A kézzel írt listán vagy 10-12 féle íz olvasható, egy szelet rétes egységesen 300 Ft. Kettőt is kipróbálok: meggyes-gesztenyéset és túrós-ribizliset. A gesztenyés éppen akkor sült ki, mert helyben sülnek a finom rudak, még forró a töltelék. A tészta nagyon vékony és ropogós, törik, ahogy beleharap az ember. A szelet nem túl nagy, átlagosnál egy kicsit kisebb is szerintem. A másik savanykás a ribizli miatt és nincs túlcukrozva, az is kellemes, de a gesztenyés mellett labdába sem rúghat. A jellegtelen piros műanyag reklámszékek és asztalok mögött van egy sokkal autentikusabb fából készült fedett asztal is padokkal, valahogy oda jobban esik leülni itt kinn a szabadban, a város szélén. Sajnos nagyon poros, elhanyagolt, pókhálós. A pad alatt vastagon áll a tavaly őszi levél, senki sem érkezett felgereblyézni azóta.

Az asztalt védő papírterítőn az egyik Rejtő történet olvasható képregény formában, és az étlap ételleírásai, elnevezései is ezt a világot és nyelvezetet idézik meg. A hangzatos nevek alatt értelmezhető módon is le vannak írva az ételek. A levesekből csészés és nagy tányér adagot is lehet kérni, de itt a csésze is kb. duplája volt a máshol megszokottnak. Guyláslevessel és tormás-dijoni mustáros vadragu levessel indítottunk, melyek közül ez utóbbi volt a lényegesen jobban sikerült. A rendelésfelvétel nem ment a leggyorsabban, és a 2 pincér között sem volt teljes az összhang. Később a tányérokat nem mindig időben szedték le és a vendégek kéréseit sem tudták figyelemmel kísérni, mivel el-eltűnedeztek a benti részben. A gulyás ehetetlenül tűzforró, a krumpli kissé alulfőtt és kevés, a hús kevés és részben rágós, összességében a beltartalom kevés. A kenyér fehér, átlagos házgyári, viszont friss. A másik leves nagyon ízletes és tartalmas volt, finom gombával. A meglehetősen hosszú étlapról a főételek közül almával-Camembert-rel töltött rántott csirkemellet (rizzsel, salátával) és grillezett lazacot választottunk thai tésztával. A főételek mindegyike rendben volt, pár apróbb hibával. A beformázott rizs széle száraz volt, a saláta pedig túl volt olajozva (olíva olajjal). A lazac nagyon finom, ropogós volt. Az adagok szerintem bőségesek voltak, de nem a már ránézésre is megehetetlen mennyiség. Az árak az átlagosnál magasabbak, főleg ha azt is figyelembe veszem, hogy pesti külső kerületben vagyunk. 2 főre 2 fogás, 1 kancsó limonádé és 1 üveg kézműves sör (Rizmajer konyakos meggyes) 12ezer Ft-ba került. A sör egyébként az itallapon nem szerepelt, csak a falon vettük észre a feliratot. A férjem szerint 5 pontos volt a hely, de ő nem ír értékeléseket. Szerintem még visszatérünk! A magam részéről kíváncsi vagyok, mit nyújtanak desszertfronton. Kötelező szervizdíj nincs, bankkártyával lehet fizetni.

A kert nagyon szép, hangulatos, kicsit lejtős, és összességében nem igazán gondozott. A belépőjegy 1000 Ft. A bejáratnál 3 unott, vagy legalábbis érdektelen fiatal hölgy ül. Nem tudom, mennyi látogatójuk lehet, vasárnap délután csak én voltam egyedül (egyébként 14-18 óra között tartanak nyitva), biztosan nem ez a világlegizgalmasabb munkahelyeinek egyike. A múzeumról nem mondanak semmi érdekességet vagy részletesebb információt, csak a jegyet kiadó alkalmazott elhadarta címszavakban, hogy melyik emeleten melyik kiállítás van, nem ajánlottak fel tájékoztatást, tárlatvezetést, de írásos szórólapot vagy leírást sem. Az egyik hölgy később feljött az emeletre, ott leült egy székre és olvasott. A 2 emeletes épület alsó szintjén a 100 éve született Szörényi Éva tiszteletére rendeztek be időszakos kiállítást főleg sok fotóval és fellépőruhákkal, valamint egy érdekes bábkiállítás is látható. Az alapító Gobbi Hilda is kapott egy emlékszobát, és természetesen a névadó lakó Bajor Gizi emlékei központi szerepet kaptak. Az emeleti részen a színházi élet eseményeit próbálták bemutatni a rendező és a színészek szemszögéből is, pl. a szereposztás, a próbák, az öltözők, a szinházi páholy hangulatát megidézve. A nagyterem végén kis színpadot építettek, melyen pici maketteken mutatnak be néhány emlékezetes előadást. Úgy gondolom, elég kevés volt az információ, rengeteg színész, színésznő, rendező bukkan fel a régi fotókon, akiknek pusztán a neve sajnos már nem sokat mond a mai nemzedéknek. Az egyik emeleti teremben a táncművészeknek, balett táncosoknak állítanak emléket.

kerületi Önkormányzat a 2000-es évek elején vette szárnyai alá az épületet, a jelentős felújítást követően csak az eredeti épületelemek maradtak fenn Barabás Miklós akvarelljét alapul véve, amely a villát és a kertet ábrázolja. Az épület és a kert is újjászületett, megszépült. A villát a MOM Kulturális Központ üzemelteti. Jelenleg Rófusz Ferenc rajzfilmrendező időszakos kiállítása tekinthető meg. Koncerteket, filmvetítést, irodalmi esteket is rendeztek már, de magáneseményekre (pl. esküvő, fogadás) is kibérlehető. A kávézó jelenleg sajnos nem működik. Alkalmanként be lehet jelentkezni ingyenes villasétára, idegenvezetéssel (az aktuális időpontot a honlapjukon szokták megadni). Gyönyörű, hangulatos hely a Barabás Villa, remélem, a közeljövőben több méltó és érdekes eseménynek fog otthont adni!

Az egykori római lakóház eredetileg az i. sz. 1. században épülhetett. A következő évszázadokan átépítették városi villává (villa urbana), kibővítették, vízvezeték és padlófűtés lett benne, a falakat freskók, a padlókat mozaikok díszítették. A vandálok támadása következtében pusztulhatott el, a 4. században használhatták utoljára. A feltárás eléggé elhanyagolt, gazos, a mozaikok fölé világoskékre festett - mára megkopott - vaskeretes, szocreál stílusú "üvegházakat" emeltek, hogy védjék őket az időjárás viszontagságaitól és esetleges egyéb külső behatásoktól. A megvilágítás gyenge. A ház névadója, Hercules a mozaikok főalakja, amelyekből csak töredékek kerültek elő. 3 lakóépület és a fürdő romjai maradtak fenn, valamint a kertben 2 szarkofág és néhány további falrészlet. 2007-től éveken át zárva tartott a kiállítóhely. További régészeti ásatásokat a környéken nem terveznek a beépítettség miatt, pedig elképzelhető, hogy hasonló emlékek kerülhetnének még elő. A hely őre nem sok információval tudott szolgálni, nem múzeumi szakember, de kérésünkre kinyitotta az üvegajtókat, így belülről, közelebbről is megnézhettük az emlékeket, nemcsak a tükröződő üvegfalon keresztül.

Az író villája, amelyet afféle nyári rezidenciaként laktak, sajnos már nincs meg, helyén a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatósági épülete áll (nem látogatható), és a régi présházból alakították ki a kis emlékszobát. Csupán egyetlen helyiség van berendezve, szerintem nem túl érdekes, pár régi fotó, kéziratok, személyes emlékek az írótól és feleségétől, Laborfalvy Rózától (nem lehetett bent fotózni). A pinceszint, ahol egykor a boroshordók voltak, nem látogatható. A birtokon állatokat tartottak, zöldségeket, haszonnövényeket termesztettek, gyümölcsfákat és szőlőt is telepítettek. Ez a vállalkozás olyan sikeres lett, hogy Jókai díjakat is nyert boraival és gyümölcseivel. A park nagyon hangulatos, vadregényes. A felső részen geológiai-kőzettani tanösvényt alakítottak ki. A kertben színes plakátokon mesélnek a birtok és a környék történetéről, és az itt élő gazdag madárvilágot is bemutatják. A belépő 500 Ft az emlékszobába, a kert ingyenesen látogatható.