Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Amerikai típusú steak, grill, BBQ, burgeres, szóval hús-centrikus étterem a Ribster, az étlap és a berendezés is ezen a vonalon halad. A beltéri dekoráció uralkodó színe az élénk piros. A koktél kínálat sokszínű, 2490 Ft-tól indulnak felfelé az árak. Hétköznap késő délután tértünk be ide enni, nem volt szükséges előzetes asztalfoglalás, az asztalok kevesebb, mint harmadánál ültek már vendégek. Célzottan azért jöttünk pont ebbe az étterembe, mert steaket szerettünk volna enni, s tudtuk, hogy náluk ez szerepel az étlapon. A többféle steak közül a Rib Eye steaket választottuk. A 30 dkg-os hússzeletet mediumra kértük sütni - nem kellett külön mondani, rutinos pincérünk megkérdezte - , és azt kaptuk a tányérunkra, amit az étlap szemléletes leírása előzetesen ígért. Márványosan csillogó és szaftos, zamatos, fűszerezett rib eye steak, választható körettel (akár kétfélét is lehet, benne van az árban) és szósszal (13890 Ft), gombaszószt, hasábburgonyát és édesburgonyát kértünk hozzá, valamint érkezett egy kis adag fűszervaj is a valóban mutatós és finom, jól elkészített húshoz. Igaz, ami igaz, azért volt benne egy kis rágós, inas rész is az egyik szélén. Az adag valóban kiadós volt, a köret mennyisége talán túlzó is, egy részét elcsomagoltattuk. A másik főételünk fish & chips volt (4990 Ft), 5 halszelet, ropogós pankómorzsás bundában, sima hasábburgonyával és nem csónakburgonyával vagy valami különlegesebben elkészített burgonya típussal és egy gerezd citrommal. Az adaghoz járó remulád mártás nagyon apró adag volt, így kértem egy plusz adagot, ez +490 Ft-ba került. A citromos limonádé 990 Ft, a dobozos Zero Cola 790 Ft volt. A 15%-os kötelező szervizdíj kirívóan magas, pláne egy plázában. Ezért az ár/érték aránynál az étlapi árak 4 pontjából levonok még egy pontot, így értelmezendő a 3 pont, amit adtam. Pozitívum, hogy mindegyik fajta SZÉP kártyával lehetett fizetni. Sajnos sok helyen tapasztaltuk, hogy a SZÉP kártyák közül vagy egyiket sem fogadják el, vagy legfeljebb az OTP-set igen. A csomagolásért nem számoltak fel plusz díjat. Így is közel 25ezer Ft-ot fizettünk ketten úgy, hogy 1-1 főételt ettünk, üdítővel, alkoholt egyáltalán nem fogyasztottunk. Igaz, kiválasztottuk az étlap legdrágább fogását.