Kaland az élet (meg a hitélet is)

Ezt is a kalandos esetek közé sorolnám. Fel volt írva, hogy Rakacaszenden megnézni a görögkatolikus templomot, kulcs a néninél, nénit megkeresni. A templom a temető szélén áll a dombon, a temetőben meg lakosok, meg közmunkások szorgoskodnak nagy csapatban, Mindenszentek, Halottak napja közelít, hát ezért a szorgoskodás. A közmunkások egy bizonyos nemzetiségi lakosok, azok inkább beülnek a ravatalozó elé dohányoznak és hangoskodnak. Őket találom meg először, előadom a problémát, azonnal tudni vélik, hogy a néni éppen itt van a temetőben. És már láncszerűen adnak is egymásnak, kiabálják, hogy itt a fiatalember, aki keresi a nénit. Hopp, néni megvan, egy sírnál szorgoskodik, virágokkal díszíti. Illően öreganyámnak szólítom, és cirkalmasan előadom jövetelem okát. Nem, nem nyitja ki. Nincs itt a kulcs. Más dolga van. Nem megy haza érte. Akkor sem, ha hazaviszem és visszahozom. Mondtam, hogy megfizetem szívesen a fáradtságát. Erre azt mondja, hogy mindig csak kinyittatják vele a templomot, de nem fizetnek semmit! De én igen! Én fogok! Akkor sem. Szóval el lettem hajtva rendesen. Erre csüggedten, hogy a pokolba is, ezért eljöttem ilyen messzire Rakacaszendre, magamba zuhantam, és elmentem felfedezni bosszúból a református templomot, ha már... na, az se sikerült, de a sok rohangászásban eltelt az idő és épp a református kulcsért hajtottam az egyik utcán, amikor jött ám a görögkatolikus néni a temetőből, tolta a talicskát. Na én erre újra támadtam.... most már, hogy ennyit kérleltem, megenyhült kissé, mondta, menjek a Petőfi utca 6-ba, ott várjak, és majd jön. És jött is! Beült, felvittük a templomhoz, kinyitotta nekünk, tényleg nagyon szép! Talán még össze is barátkoztunk a nénivel, laza, kötetlen beszélgetés volt, én közben, mint egy evetke, felkúsztam a karzatra, minden templomban felmegyek, mert onnan látszik igazán, szép volt, jó volt, öröm volt, a képek talán mutatnak is valamit. És persze fizettem szívesen az élményért, talán bőkezűen is, de semmit nem bántam ebből.