Ásványgyűjtő táborok

1997-ben jártam itt először, és utána még jó párszor, évente, ugyanis Rudabányát az ásványgyűjtők az egyik legjobb hazai lelőhelyként tartják számon. A hatalmas területet elfoglaló, több bányarészből álló, több szintes bányát már akkoriban sem művelték, mégis különleges érdekességű, sokszínű ásványtársulást rejtő gyűjtőhelyként tartottuk számon.
Megkapó szépségének köszönhetően sokunk a szívébe zárta ezt a vidéket, köztük én is! A volt külszíni vasércbánya utolsó munkahelyén, a Vilmos és az Andrássy II. bányarészek találkozásánál keletkezett a bányató. Eleinte egy nagyobb és egy kisebb állóvíz jött létre, majd a vízszint emelkedésével a két tó egyesült, és elérte a jelenleg látható, nagyjából állandósult kiterjedését. Hossza kb. 300 méter, átlagos szélessége kb. 80 méter. Kevesen tudják, hogy a legnagyobb mélysége megközelíti a 60 métert, s ezzel hazánk legmélyebb állóvizének számít.
A külszíni bányaművelés után visszamaradt meredek sziklafalak és omlások határolják, melyeket fokozatosan elborított a növényzet, többféle fák, bokrok, cserjék. Főként akác- , nyár-, nyír- és fenyőfák tudtak megkapaszkodni a gyenge talajon, de ahol vastagabb a földréteg, ott már tölgyesek is kialakultak. Csodálatos a színek összhatása! Türkizkék-néhol zöldes víztükör, szürke, barna, sárga és vörös sziklák, kibúvások és a zöld növényzet valóban festői képet mutat.
A tóban halak és más vízi élőlények is élnek, de mivel vize hideg és tápanyagokban szegény, ezért csak a kisebb halfélék kedvelik. A tó magántulajdonban van. Tilos és életveszélyes a fürdés, mivel hideg és hirtelen mélyülő a víz, valamint a felszín alatt sziklák rejtőzködnek.