Átlagos
2024. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. május 18.Ajánlom a helyet másoknak is!
Jöttünk ki a várból, talán a presszós hölggyel Sárospatakon és beszélgettünk, szóba került, hogy ő hol ebédelne, ha most ő lenne én. Azután szóba került a Fekete Macska, de arra azt mondta, hogy azt azért fúj, ne, szóba jött a Collegno, mondtam, hogy ok, de ott nemrég ettem éppen, aztán jött még valamelyik királyról elnevezett valami, meg aztán ez a dolog is, de hopp, ez a túlsó parton van. Nem baj, mondtam, tudok úszni. De aztán mégis inkább autóval mentem át a hídon. Klasszikus időket idéző étterem vagy csárdajelleg inkább, kint a teraszon foglaltam helyet, vendég nem sok volt, pincér is jött egyszer csak, húslevest kértem gazdagon, de csak csészében, azután meg szarvassültet, vadasmártással, zsemlegombóccal. A húsleves talán sokszor lefagyasztott és újra felmelegített dolog volt, a benne ázó komponensek elveszítették már eredeti állagukat, ízüket is. A szarvassült még egészségesebb volt, de a zsemlegombóc... hát, uramfia, a külseje már teljesen megkeményedett. Szóval, nem volt ez valami szuperebéd 8470 forintért, amiben a szervízdíj is benne van. De egyszer mindent ki lehet vagy ki kell próbálni. Ezt is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Fényképek (12)
Még több kép (2 db)
Vár Vendéglő további értékelései
2022.06.13a párjával
Jó
Kissé drága, ámbár manapság, amikor így mennek felfelé az árak, nem meglepő. A kaják azonban finomak voltak, nem kellett túl sokat várni sem. A mennyiség azonban :) na az egy külön történet! A párom borjú bécsit rendelt, ami - szerintem - legalább fél négyzetméter volt. Meg is gyűlt vele a baja...
2021.10.24családjával
Gyenge
Hosszú évek óta járok ide, évente többször is. Az utóbbi időben feltűnt a személyzet komor, nem túl barátságos viselkedése. Nem volt ez máshogy ma sem. Az ebéd elfogyasztása után szerettem volna asztalt foglalni egy családi rendezvényhez, amit előre ( 3 héttel ) jelezni kívántam a vélhetően...
2020.07.14a párjával
Átlagos
Két évvel ezelőtt jártam egy nagyobb baráti társasággal itt. Akkor minden remek volt,a kiszolgálás és az ételek is. Most feleségemmel tértem vissza.Sajnos csalódtam a helyben. Juhtúros sztrapacskát rendelten , füstölt csülökkel és pirított hagymával.A kihozott étel jól nézett ki, és nagy adag is...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Hunor Sátoraljaújhely
41.000 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
109.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Sóvirág Termál Panzió Hajdúnánás
20.000 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül