Gyenge
2014. augusztusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 21.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Sárvári nyaralásunk egyik napján gondoltuk, hogy beülünk valamelyik étterembe és két másik hely telítettsége után választottuk a Tinódi éttermet. Jó idő volt, így a kerthelységben ültünk le. Itt is sokan voltak, így éppen hogy volt szabad hely.
A reklámtábla alapján jó helynek tűnt, de sajnos csalódnunk kellett. Már elsőre is nagyon sokára jött oda hozzánk valaki, hogy adjon étlapot, pedig a hölgy ott jött-ment az asztal körül - furcsának találtam, hogy fontosabb volt a szomszéd asztaltól elvinni az üres poharakat, mint nekünk adni egy étlapot, hogy addig átnézzük. A rendelésfelvétel hasonló volt, már majd’ szomjan haltunk, mire kihozták az italainkat és felvették a rendelést. Az ételeket viszonylag hamar megkaptuk a telítettséghez képest. A mennyiség nem volt túl sok, én speciel éhes maradtam a főétel után (sajnos a választásom sem volt túl jó, mert nem volt feltüntetve az étlapon, hogy az egybensült hal és ezzel csak utólag szembesültem, biztos nem ezt választottam volna..). A másik, hogy két teljesen más ételünknek is lecsóíze (!) volt, mint megállapítottuk. Míg ott voltunk, közben sem nagyon jöttek kérdezni, hogy kérünk-e még inni (kértünk volna..), vagy esetleg desszertet, amikor pedig esni kezdett az eső, onnantól kezdve végképp nem jött senki a kinti részhez.
Sajnos az egész nagy csalódás volt, az ételek is és a kiszolgálás is (az volt a benyomásom, hogy akik felszolgáltak, talán ideiglenes diákok?) Volna mit átgondolni a munkaszervezés és a prioritások tekintetében.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Tinódi Panzió és Étterem további értékelései
2021.09.09családjával
Kiváló
![]()
A közelmúltban felújításon esett át az étterem és a panzió egyaránt, bár a korábbi verzió is tetszetős volt, az új még inkább. Kialakítottak egy wellness részleget is, így még teljesebb az élmény. A szobák komfortosak és szépek, ingyenes a parkolás, az étterem külső és belső része is hangulatos!...
2020.08.31a párjával
Gyenge
![]()
Sárvári pihenéseink sorában ez alkalommal első ízben kerestük fel a Tinódi éttermet. Igen meleg este volt, így a kerthelyiségben foglaltunk helyet, az étterem belső részeit nem láttuk, véleményünk arra nem vonatkozik. Tiszta, rendezett,nagyméretű napernyőkkel ellátott asztalok várják a...
2019.08.07a párjával
Átlagos
![]()
Fürdőzés után mentünk egy vacsora erejéig. Az innivalót hamar megkaptuk, de az ételekre egy órát vártunk. A fél perces áramszünet és a sok vendég volt az indok. A tálalás és az íze is nagyon kiváló volt. Sajnos helyhiány miatt a cigizős oldalra tudtunk leülni, de nem volt vészes, pedig itt is...
Népszerű szállások a környéken
48.000 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
34.560 Ft / 2 fő / éjtől bőv. félpanzióval
62.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval