Átlagos
2019. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2019. szeptember 1.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Sajnos a pizzéria, ahová be szerettünk volna térni, nem volt nyitva, így ránézéses alapon választottuk ki a vele majdnem szemben lévő Halászcsárdát a belváros sétálós részén. Hogy a lényegre térjek, egyáltalán nincs csárda-hangulat, és a halakból szinte teljesen ki volt a konyha fogyva, mivel az előző napokban zárultak le a zempléni napok, amikor jelentős vendégforgalmat bonyolítottak le. A halételeken kívül még volt jó pár egyéb étel is, ami csak az étlapon szerepelt, de egyébként nem volt éppen kapható. A pincérhölgy jól kezelte a helyzetet, segítőkész volt, a fiatal pincérfiú viszont inkább csak jó szándékúan szerencsétlenkedett, nem igazán találta a helyét ebben a feladatkörben.
Ettől függetlenül azért találtunk szimpatikusnak tűnő ételeket az összesen 1 oldalnyi étlapon, az árfekvés pedig igen barátságos volt.
Választottunk 2 féle gyerekmenüt, rántott sajtot és csirkemell csíkokat, rántott karfiolt hercegnő burgonyával, vaddisznó pörköltet galuskával, 3 féle savanyúságot. Italokkal, 5 főétellel 8600 Ft-ot fizettünk. Az adagok nem túl nagyok, de jóllaktunk velük. A sült krumpli mirelit, a rántott sajt és karfiol szintén félkész termék, csakúgy, mint a csirkefalatok. A savanyúságok voltak a legjobbak.
A teraszon ültünk, a benti térben nincs légkondi, kinn jobban járt a levegő. A beltér eléggé retró jellegű, a mosdó avítt, a WC ülőke törött. Tisztaság fejleszthető. A személyzet jó kedélyű, fiatalos.
Csak egy összesített számlát kaptunk, ami a tételek beazonosítását nem tette lehetővé, de annyira olcsónak tűnt a végösszeg, hogy el sem kezdtem végigellenőrizni. Bankkártyával lehet fizetni, de csak jatt nélkül.
Összességében nem tudok 3-asnál jobbat adni, mert egyszerűen nem lenne reális a konyha teljesítményét figyelembe véve, de hozzá kell tennem, hogy jobban tetszett, mint a másik újhelyi étterem, ahol másnap jártunk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Halászcsárda további értékelései
2021.08.01gyerekekkel
Gyenge
![]()
Egy elött egy kicsivel értünk oda. Nem tűnt úgy,hogy sok vendég lenne,s egy asztalt kivéve már mindenki fogyasztott. Az étlap nem volt valami bőséges. Rövid egyeztetés után választottunk,de a várakozás nem nem volt ennyire rövid. Pontosan egy órát várakoztunk,két kicsi gyerekkel ez elégg...
2019.07.27családjával
Átlagos
![]()
Családosan érkeztünk, s majdnem mindenki halászlevet rendelt. Éhesek voltunk, egyszerű étterembe tértünk be, nem is vártunk nagy csodát. Bár a harcsa halászlé cápaharcsából készült, ami kicsit csalódás (nincs íze ennek a halnak), de összeségében mégis elégedettek voltunk. Az alaplé íze jó volt....
2018.07.18barátokkal
Kiváló
![]()
Nagyon éhesek voltunk, mert egy másik étterembe délre tervezett ebédünk egy rendezvény miatt elmaradt. Késő délután Sátoraljaújhely központjába csak nem lehet mellényúlni. A teraszon ültünk le és a sportos öltözetünkről a pincér rögtön levette, hogy szeretünk mozogni, mert mind az étlapokat, mind...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Hunor Sátoraljaújhely
43.000 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
gróf Degenfeld Kastélyszálló Tarcal
Park Hotel Sóstó Nyíregyháza
32.000 Ft / 2 fő / éjtől büféreggelivel