Előttem is sokan, meg utánam is sokan, éppen érkeztek az autók. De nekem megadatott a magány, a férfiak bejárója felől jöttem, mert azért mégiscsak férfi lennék én is, és egyszerűen besétáltam Móse Teitelbaum rabbi sírjához. A képeket ha látjátok és érdekelne valakit, nem ez a kupolás kerek a rabbi sírja, az egy étkező, ahol meg is volt terítve szépen kóser eledellel, hanem a lépcsőn felfelé a sátortetős óhel, abban van a nevezett sírja, a feleségéé és még egy Alexander nevű komáromi rabbié is. Teitelbaum Mózes meg a haszidizmus egyik megalapítója volt. A nyughelye, akárcsak más csodarabbiké vagy sima rabbiké, egy postaláda a jelen lét és túlvilág között, a sok összehajtogatott papírra kívánságok, imádságok vannak írva, és azt küldik az 1841-ben meghalt rebe után. Misztikus hely tényleg, akárcsak a híres keresztény kegyhelyeken, elfog valami különös borzongás, én személy szerint nem tudom magamévá tenni ezt a túlvilágba levelezős hitet, de mélyen érdekel, meg az ezt megélő emberek is mélyen érdekelnek. De nem jöttem rá igazán az indítékaikra. Viszont folyamatosan kutatom, hogy miért. . . amikor eleget szívtam magamba ebből a világból (vagy túlvilágból) akkor kisétáltam, megnéztem a temetőt is tüzetesen és a lépcsőn találkoztam a hölggyel, akivel telefonon is beszéltem korábban, rendkívül kedves volt, és szívesen tájékoztatott mindenről, szóval, úgy éreztem, hogy itt örültek nekem, és nem voltam idegen az ő közegükben.