Kiváló 2018. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2019. január 2.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy ajándék élménykuponnak köszönhetően jutottunk el feleségemmel Simontornyára. Magyarországon 12 kastélyszállóból választottuk ki, a Dél-Dunántúli településen található hotelt. Az ajándékba kapott egy éjszakát mi kibővítettük kettőre, amit megérkezéskor rögtön ki is fizettünk. A szálloda személyzete nagyon kedvesen fogadott minket. A félpanziós ellátás svédasztalos rendszerrel volt megoldva. Nem volt túlzó a választék, de nem is volt szükség rá. A házias ízek magukkal ragadtak és jóllakottan távoztunk az étteremből minden alkalommal. A szálloda wellness részlegében található mindhárom szaunát ki tudtuk próbálni a két nap alatt, mint ahogy a gőzkabint és az élménymedencét is. Érdekes megoldás, hogy a liftből azonnal a medencetérbe léphet az ember. Egyetlen egy apró momentum vetett kisebb árnyékot az ottlétükre. Igyekszem mindig mindent előre lelevelezni és ezáltal lefixálni. Franciaágyat szerettünk volna, de a kuponhoz standard kétágyas szoba járt, ami itt két egymás mellé tolt ágyat jelentett. Többletköltségért előre szobát váltottunk, s csak amikor megérkeztünk, derült ki számunkra, hogy nem az előre megbeszélt ágy várt minket. A szálloda elismerte, hogy hibázott, de sajnos a teltház miatt nem tudtak már számukra új szobát adni. Engesztelésképpen egy üveg bort kaptunk a ház pincéjének kínálatából. Viszont mindenképpen elismerést érdemel az a kreatív megoldás, ahogy csúszósra vixelt padlón távolodó ágyakat, egymás melletti maradásra bírták, ez által biztosítva számunkra a nyugodt, közös pihenést.
Párommal két éjszakát töltöttünk itt,a hotel szép,tiszta.Reggeli-vacsora bőséges,kedves felszolgálók.A szobánkban kellemes meleg volt,ami számunkra negatívum az ágy,nagyon kényelmetlen a matrac miatt,olyan mintha egy ladikban feküdnénk és ez miatt nem tudtunk úgy pihenni ahogy szerettünk volna,de...
Kedves mosolygós segítőkész személyzet.A szoba minden igényt kielégített.Tiszta és meleg Szépen izlésesen berendezett .Az ágy kényelmes.Az ételsor kiválló!!!!!!!!!!!Voltak különlegességet amik külön dijazást érdemelnének.A welnwess és a fitnesz minden igényt kielégít.Talán csak annyi...
A szálloda tiszta, kényelmes, rendezett. A belső wellness kicsi, az úszómedence üres, a melegebb gyakran zsúfolt, a szauna jó. Hozzátenném, hogy mi hideg időben voltunk, így a kinti létesítményeket nem tudtuk használni. A reggeli és vacsora kínálata közepes, minősége jó. A környék látnivalókban...