MELYIK HÁBORÚ?

Idilli nyárvégi napsütésben, elgondolkodtató, de tematikájuk miatt mégsem mellbevágó Varga Imre-szobrok után egyszer csak egy nyírfa lágy, zöld levelei alatt megláttunk egy meghökkentő háborús szoboregyüttest a Fő téren. Nekünk rögtön és kétségbevonhatatlanul I. világháborús mementónak látszott, és még nem találtam arra utaló információt a neten, ami ezt a vélekedésünket határozottan cáfolta volna. Nem is tudom, ki nevezte el Mementó a II. Magyar hadseregért című műnek. Igaz, van az ezt érintő alkotói folyamatról a Szoboroldalon, a kozterkep.hu-n egy a szobrásztól származó visszaemlékezés, de azt sem találom egyértelműnek ilyen vonatkozásban.
Viszont az köztudott, hogy az I. világháborúból tért vissza nagyon sok sebesült férfi végtagok nélkül, mankóval, műlábbal és képletesen szólva fejetlenül, vagyis súlyos mentális és pszichés zavarokkal. Mert olyan volt az akkori harcmodor, a harcászati eszközök.
És hát ott vannak a falevelek a szoboralakok lábánál, szerintünk II. Vilmos német császár 1914 augusztusában tett kijelentésére emlékeztetve, hogy Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim otthon lesznek. Nem lettek...
De a lényeget illetően nem is annyira fontos, hogy az I. vagy a II. világháború poklából kerültek haza a súlyosan sebesült, megcsonkított katona férfiak. Áldozatok voltak és nem hősök, ahogy Ugor kolléga is írja. Ekként kellene rájuk és a magyar történelem gyászos korszakaira, de leginkább ezek felelőseire emlékeznünk.