Legenda ez, az is maradt

Anyósom vallásos áhítattal imádta a fagylaltot, egyszer elvittük ide, Soltvadkertre egy nyáron, és ájuldozott, amikor meglátta a hihetetlenül hosszú fagylaltpultot, és a számolhatatlan kínálatot... ez nekünk ilyen családi emlékhely is ezért. Ma útba ejtettük, jópár év után újra, nos, mondjuk, november van, nincs már százféle fagylalt, de azért így is minőségi a kínálat, tényleg. Négy jelentős gombócot kértem is egy pohárba, meg a nejem is hármat, ezzel leültünk egy nem túl tiszta asztalhoz, de akkora a forgalom most is, hogy ember legyen a talpán, aki az átvonuló hadak után takarít, láttam már máskor, hogy nyuggereket szállító buszok fékeznek itt, és özönlik el a pultokat, Ez valami édesszájúak világtalálkozója hely. Na, de közben szépen elment a délután, és egyre többet pislogtak ránk, a nép fogyott az előtérben, aztán rájöttem, hogy zárnak. Meg is kértek minket, hogy a maradékot fogyasszuk el inkább kint. Még szerencse, hogy az ajtó bezárása előtt ideértünk. Egy középkorú pár ott pöfögött csüggedten az utcán, hogy ők még későn futottak, mint Puskás Gábor a dalban...