A Hotel Szieszta a soproni Lővérek egyik legszebb részén helyezkedik el, gyönyörű zöld környezetben, a történelmi városközponttól 15 percnyire. A szálloda kényelmes, erkélyes szobái csodálatos kilátást bizotsítanak a környező erdőkre.
A személyzet nagyon segítőkész volt, bármiféle kérésünk volt, egyből segítettek. Az ételek is finomak voltak. Kár, hogy vacsorázni csak este 20 óráig lehet, így nyáron, a kirándulások tervezésénél, fürdőzésnél nagyon figyelnünk kellett, hogy időben visszaérjünk, hogy még kényelmesen tudjunk vacsorázni is.
Sajnáltuk, hogy a vasárnapi városnézés elmaradt, hogy nem érkezett meg az idegenvezető és nem is jelzett a szállodának, hogy nem jön. Felújított szobákban voltunk, ahol beépített, központi klíma van, amit sajnos mi gyengének éreztünk, nem igazán hűtötte le a szobát, pedig a legalacsonyabb hőmérsékletre állítottuk be (20 fok) Mikor a szobába beértünk, akkor a levegőt hűsnek éreztük, de nem sokkal később már melegnek. De ez így is jobb volt, mintha nem lett volna! A fürdőszoba ajtaja kissé szorult, nehézkes volt nyitni/zárni, de ennyi. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, valószínű, hogy visszatérünk még, mert ár/érték arányban is szuper a szálloda. Köszönjük!
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Köszönjük szépen a pozitív visszajelzést! Várjuk vissza Önöket sok-sok szeretettel!
2024. augusztus 28., Varga-Burkon Adrienn, Hotel Szieszta
Látszik a törekvés a megújulásra. Sajnos - főként az étteremben - sok a régi, elhasználódott eszköz, berendezés. A foltos, ritkán cserélt terítők, a minőséginek nem nevezhető pékáru, a személyzet egy részének megjelenése, figyelmessége messze van az általam elvárttól.
Összességében kellemes volt a 3 nap, de ezek a kisebb- és szerintem a vezetőség hozzá állásának javításával némi odafigyeléssel könnyen javítható - hiányosságok kellemetlen szájízt hagynak a vendégekben. A kapott szolgáltatás túlárazott. Imádom Sopront, de legközelebb nem ezt a szállást fogom választani. A Lővér Uszoda és strand csodás, a kuponnal kellemes volt az ott eltöltött délelőtt.
3Személyzet
4Tisztaság
2Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
3Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Kedves Erika! Köszönjük szépen a visszajelzést! Jelzését továbbítottuk az illetékes kollégák részére! Várjuk vissza Önöket sok-sok szeretettel!
2024. augusztus 28., Varga-Burkon Adrienn, Hotel Szieszta
A Hotel sok sebből vérzik, pl. motiválatlan személyzet, gyenge ételválaszték és minőség, de a jövőre nézve úgy vélem, hogy a "családi szobának" titulát összenyitható szobák kivitele, ahol a hanggátlás közel nulla. Ebbéli kifogásomra az a recepciós válasz, hogy ez családi szoba, a nem tetszésemre pedig az, hogy haza lehet menni-elfogadhatatlan.
3Személyzet
3Tisztaság
3Ár / érték arány
4Kényelem
2Szolgáltatások
1Étkezés
4Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Kedves Miklós! Köszönjük értékelését. Kollégánk jelezte Ön felé, hogy teltházunk van, így sajnos a szobacserét nem tudjuk megtenni, illetve előre jelzést sem kaptunk, hogy különálló szobát kérnek. Sajnáljuk, hogy negatív élményekkel távoztak szállodánkból.
2024. augusztus 24., Steininger Kata, Hotel Szieszta
Eszter kedvessége a recepción (szobacsere), a wellness recepciós hölgy, illetve a reggeli szobaszám kérő idősebb úr kedvessége kiemelkedő volt. Minden egyéb szörnyű. A vacsoránál egyszer sem kérdezte senki, kérünk e italt a vacsorához…. A wellness kicsi és zsúfolt volt, annak tisztaságával sem voltunk megelégedve. Sajnos, ide biztosan nem fogunk visszatérni.
2Személyzet
3Tisztaság
3Ár / érték arány
5Kényelem
1Szolgáltatások
1Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Köszönjük visszajelzését! Sajnáljuk, hogy negatív élményekkel távoztak szállodánkból! A visszajelzések alapján igyekszünk minden szolgáltatásunkat a maximális színvonalra emelni! Reméljük adnak szállodánknak még egy esélyt, várjuk vissza Önöket!
2024. augusztus 20., Steininger Kata, Hotel Szieszta
A személyzet udvarias, kedves szolgálat kész. Tisztaság mindenütt. Az étel választék gazdag és finom. Különösen ajánlom a húslevest, igazi "anyukám" íz világgal. A welnes minden szolgáltatását igénybe vettük. A különleges ágyaktól , a medence élményekig a szaunáig. Sőt a kiváló csapolt meggy sört is megkóstoltuk.
Részt vettünk S István vezetésével egy Soproni idegenvezetésen is. A szombat esti zenés vacsora pedig a szívünkig szólt. Nagyon feltöltődve jöttünk haza. Mindenkinek ajánlom! ! ! !
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Kedves Vendégünk! Köszönjük szépen az értékelést és a visszajelzést! Várjuk Vissza Önöket sok szeretettel!
A szálloda felújítás alatt áll. Remélhetőleg, ami most még kifogásként megfogalmazható (kissé leharcolt szoba, igen gyenge wifi jelerősség, wellness van de köntöst nem készítenek be), az a megújulás után rendben lesz. Várhatóan akkor több csillagos is lehet a hotel.
Ebben az árkategóriában ajánlani tudjuk a hotelt azoknak, akik természetközeli, kellemes wellness-szel rendelkező, félpanziós ellátást biztosító szállást keresnek. A közelben lévő uszoda és csúszdás strandra ingyenes belépést biztosítanak.
4Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Kedves Vendégünk! Köszönjük szépen az értékelést és a visszajelzést! Várjuk Vissza Önöket sok szeretettel!
Elégedett voltam a fogadtatással, étteremmel, kiszolgálással. Amit hiányoltam, nem tudtam, hogy a 7. emeleten leszünk. Nem fogadtam volna el. Furcsa volt hogy amit rendeltünk italt, felírattuk a szobára de nem kaptunk számlát és nem kellett aláírni. Nem tudtam, hogy mit fogok fizetni a végén. Amúgy rendben volt. A felújítás nem zavart.
4Személyzet
4Tisztaság
5Ár / érték arány
3Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
3Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Kedves Vendégünk! Köszönjük szépen az értékelést és a visszajelzést! Észrevételeit továbbítjuk az illetékes kollégák, vezetők részére. Várjuk Vissza Önöket sok szeretettel!
2024. augusztus 7., Varga-Burkon Adrienn, Hotel Szieszta
A szoba felújított, szép bútorokkal viszont a tisztasággal nem voltunk megelégedve! Az erkélyen bogarak voltakés sok pókháló. . . . A bútorokon ujjlenyomatok, foltok voltak. A velnes részleggel sem volt minden rendben! Bejelentkeztem masszázsra, még árlistát is mutatott a hölgy, de mire oda értem, közölték :Nem hogy masszázs, még masször sincs a szállodában!
Az ételek finomak és bőségesek voltak! A negativ dolgok miatt egy nappal hamarabb haza is jöttünk!
3Személyzet
3Tisztaság
3Ár / érték arány
3Kényelem
1Szolgáltatások
5Étkezés
4Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Kedves Tünde! Nagyon sajnáljuk, hogy nem voltak elégedettek a szolgáltatásaink minőségével! Minden területet összefogva igyekszünk folyamatosan fejlődni, a panaszait továbbítjuk az illetékes vezetők felé! Várjuk vissza Önöket sok szeretettel!
2024. július 24., Varga-Burkon Adrienn, Hotel Szieszta
A legnagyobb probléma a szoba hangszigetelésének majdnem teljes hiánya volt: a szomszédban lakók horkolását úgy lehetett hallani, mintha a mi ágyunkban aludtak volna. Tekintve, hogy a vendég pihenni érkezik, komoly probléma, hogy éppen aludni nem tud, és ezen a szálloda személyzete a helyzet ismeretében sem tud változtatni.
A személyzet egyébként nagyon vegyes volt. A takarítónők mellékes cifra káromkodásától a recepciós segítőkészségéig bezárólag sok minden előfordult. Az összképet a kedves inkompetencia foglalja össze legjobban, és az példázza, hogy a vacsorák során az egyébként kedves személyzet nagyon nehezen volt elérhető, így nehéz volt italhoz jutni.
3Személyzet
4Tisztaság
2Ár / érték arány
1Kényelem
3Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Kedves Dániel! Nagyon sajnáljuk, hogy nem voltak elégedettek a szolgáltatásaink minőségével! Minden területet összefogva igyekszünk folyamatosan fejlődni, a panaszait továbbítjuk az illetékes vezetők felé! Várjuk vissza Önöket sok szeretettel!
2024. július 24., Varga-Burkon Adrienn, Hotel Szieszta
A honlapon fel volt ugyan tüntetve, hogy felújítást végeznek a hotel egyes részein és megtesznek mindent, hogy ez ne okozzon kellemetlenséget, azonban baromi zavaró volt, hogy a felső szobában fúrtak egész délelőtt és az is, hogy reggel a munkagép zajára ébredtem, mert alattunk már korán reggel dolgoztak!
4Személyzet
4Tisztaság
4Ár / érték arány
3Kényelem
3Szolgáltatások
3Étkezés
4Elhelyezkedés
Hotel Szieszta válasza
Kedves Zoltán! Sajnáljuk, hogy pihenésükben zavarták a felújítási munkálatok! Újra felhívjuk a kivitelezők figyelmét,hogy reggel 9 előtt zajhatással járó munkálatokat ne végezzenek! Várjuk vissza Önöket sok szeretettel!
2024. július 24., Varga-Burkon Adrienn, Hotel Szieszta
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.
• OTP SZÉP kártya • K&H SZÉP kártya • MBH SZÉP kártya
Parkolás info
• Sorompóval zárt parkoló, kamerával felügyelt: 900 Forint / éj (Foglalás nem szükséges)
Kisállat bevihető
• Nagy testű kutya, 20 kg-ig: 4000 Forint / nap (Foglalás nem szükséges) • Macska, 10 kg-ig: 4000 Forint / nap (Foglalás szükséges)
Étkezés
• bankett rendezési lehetőség • étterem / kávézó • gluténmentes étkezési lehetőség • laktózmentes étkezési lehetőség • vegetáriánus étkezési lehetőség • étterem • bár