Jó 2013. novemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2013. november 20.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A Hotel Szieszta egy szocreál építmény, amely kívülről avitt szot üdülő hangulatot áraszt. Belül azonban ízlésesen felújított, visszafogott, kényelmes szállodát találtam. A személyzet többnyire kedves és hozzáértő. A szoba régimódi és zajos, de egy wellness hétvégén kevés időt töltünk a szobában. Az étel választékos és finom volt, a kínált programok színesek, kulturáltak. Az erdei séta, a városnézés nagyon érdekesek voltak. A wellness részleg megfelelő, a szauna, a gőzfürdő, az aromafürdő, a sókamra, a masszázságy egyaránt kellemes. A közeli Lővér Uszodába ingyenes belépőt kaptunk, amit naponta látogattunk. A város és a környék gyönyörű, nagyszerű kikapcsolódás volt az itt töltött 4 nap. Negatívum még a bérelt fürdőköpeny elhasználtsága, mondhatni igénytelensége, az egyik fiatal recepciós hozzá nem értése, és a fürdőszobai csövek borzalmas zaja. Összességében jó volt, de legközelebb más szállodát fogok kipróbálni.
A szálloda tisztasága, a személyzet kifogástalan volt most is, úgy mint a korábbi ittlétünk idején is. A wellnes szolgáltatást nem vettük igénybe, arról nem tudok nyilatkozni. Az étkezéssel kapcsolatban kiemelném, hogy a reggeli választéka, minősége kifogástalan volt, a vacsorával viszont már...
Felújítás végén jártunk a szállodában, de nem volt zavaró munkavégzés, lehet látni, hogy hol tartanak a munkák. A wellness részleg szerintem kicsit zsúfolt, ha ilyen teltházas időszakban érkezel, egyébként lehet hogy elegendő. Egy kicsit lehetne minden melegebb a medencék hőmérséklete és a szauna...
A felújított szoba nagyon szép, tiszta, kényelmes volt (egyetlen hibája, hogy az ágy gurulós).Kilátás csodaszép, praktikus, hogy a Volánbusz a szálloda előtt áll meg, mellyel könnyedén be lehet közlekedni a városba. A szilveszteri gálavacsora kitűnő volt, a hajnali lencse is az éjféli pezsgős...