Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Rárakódott a történelem

Sóskúti Kisboldogasszony templom SóskútSóskúti Kisboldogasszony templom Sóskút a térképen

Érdekes 2022. augusztusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2022. augusztus 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A templom mellett van a millecentenáriumi emlékmű, vagy az emlékmű mellett a templom. Mindegy. Az ilyenek kéz a kézben járnak máshol is. De ez egy régi templom és története is van, bizony! A régi templomoknál gyakran előfordul, hogy kézről kézre járnak, hol az ilyenisták veszik birtokba, hol az olyanisták őket. Ezt például valószínű rácok építették, lakták az 1700-as években, mígnem a pópájukat rablások és gyilkosságok miatt halálra ítélték, deja vu, már akkor is igen istenfélő életet élhettek a papok...na, szóval, voltak itt romok, rengeteg csontváz került elő szerteszét a templom körüli földekből, jöttek a másfajtaisták és azok is ráhúztak egy templomot, csak már a saját istenük ízlése szerint. Többször megáldották, felszentelték és mindenfele magasztos nevekkel illeték. Most persze csak úgy nincs nyitva a hétköznapi parasztnak, azaz nekem, hát megturistáltam annyira, amennyire csak lehetett. De érdekes intézmény, ajánlom is bátran bárkinek a figyelmébe.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (5)
Sóskúti Kisboldogasszony templom Sóskút - Külső képSóskúti Kisboldogasszony templom Sóskút - BelsőSóskúti Kisboldogasszony templom Sóskút - EgyébSóskúti Kisboldogasszony templom Sóskút - EgyébSóskúti Kisboldogasszony templom Sóskút - Külső kép
Népszerű szállások a környéken
Hotel Abacus Herceghalom - Húsvét
Hotel Abacus Herceghalom
74.741 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Hotel Bellevue Esztergom - Napi ár félpanzióval
Hotel Bellevue Esztergom
49.298 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Portobello Hotel Esztergom - Senior kedvezmény 60+
Portobello Hotel Esztergom
91.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval