feledékeny pincér, igénytelen tálalás

Naptól védett nagy kerthelyiség, hangulatos háttérzene (ottjártunkkor éppen egy klasszikus Joe Cocker lemezanyag ment), első ránézésre kellemesnek tűnő hely - nagy reményekkel foglaltunk hát helyet. A pincérnő meglehetősen kedvetlenül hozta ki az étlapokat és mint később kiderült, a memóriája sem szolgált túl jól (lehet, ezért volt kedvetlen), amin még az sem segített, hogy minden tételt feljegyzett egy noteszba.

Levesekből mindössze 4 féle volt, úgyhogy a választás itt elég gyorsan ment. Én marhahúslevest, asztaltársaim gyümölcslevest választottak.
Ami a marhahúslevest illeti, a tányér tömve volt öklömnyi, mócsingos marhahús-darabokkal, melyek közös jellemzője az volt, hogy egyiket sem lehetett szétrágni, így a levesből az összes húskockát kiszedtem egy kistányérba, hogy legalább a leveses részt el tudjam fogyasztani. Az a néhány kanál lé, ami az irgalmatlan mennyiségű ehetetlen hús eltávolítása után a tányérban maradt csak arra volt jó, hogy legalább a levesfogyasztás illúzióját megteremtse. Ezt az illúziót még az a fehérrépa sem törhette meg, amelyiket gyakorlatilag egészben dobtak bele a jobb sorsra érdemes lébe.
A gyümölcsleves szintén okozott meglepetéseket; asztaltársaim hosszú gyümölcsleves-fogyasztó pályafutása során ugyanis ez volt a legelső eset, hogy gyümölcsleves gyanánt tányérba öntött cseresznyebefőttet kaptak. Nota bene, mint befőtt jó volt, gyümölcslevesnek viszont kritikán aluli. Ez így még a menzás színvonalat sem üti meg.

Második fogás gombás-kapros csirkemell tejszínnel, valamint gombás sertésszelet rizibizivel volt. A tejszínes csirkemell legszembetűnőbb hiányossága az volt, hogy nélkülözte a tejszínt. Ezt a hiányosságot leszámítva a hús puha és ízletes volt. Sajnos a gombás sertésszeletről már egyáltalán nem tudok pozitívan nyilatkozni; a hús ugyanis rettenetesen rágós és kemény volt, a köretként tálalt rizibizi pedig ragacsos. Ráadásul néhány kiegészítő is csak késve érkezett meg, a pincérnő ugyanis először a tartármártást felejtette el kihozni, majd a csemegeuborka okozott problémát - bár miután e tételek megérkeztek és belekóstoltam, én is szerettem volna elfelejteni mindkettőt.
A tartár valami elképesztően amatőr kotyvalék volt; leginkább tejfölös majonézhez hasonlított és köze nem volt a tartármártáshoz. Sajnos optimista módon 2 tégellyel rendeltünk, ami azért is volt fájdalmas, mert mint a számlázásnál kiderült, ennek az ócska kotyvaléknak tégelye félezer forintot taksált (azaz pontosabban, nekünk ennyiért számolták).
A csemegeuborka tálalása is megér néhány szót, ugyanis ez volt az első hely, ahol úgy tálalták ezt a savanyúságot, hogy egy komplett befőttesüveg tartalmát egyszerűen beleborították egy tányérba, és azután úgy ahogy volt, az egymás hegyén-hátán hányódó uborkákkal és a ráragadt kaprodarabokkal együtt kirakták az asztalra.. Ekkora igénytelenséget eddig még olcsóbb helyeken sem tapasztaltam, úgyhogy ebből a szempontból is mérföldkő ez a hely, de a legnagyobb probléma az uborkával mégis az volt, hogy nem igazából esett jól a fogyasztása, lévén nagyon kemény volt.

Hosszas várakozásba telt, mire kihozták a desszertként rendelt palacsintákat. A kakaós palacsinta gyanúsan híg kakaólében hevert, a lé tetején pedig jelzésértékű tejszínhab-pamacs rezgett. Ez a pamacs azután - mint várható volt - rekordsebességgel olvadt bele a kakaóba, még jobban felhigítva a lé állagát. Ezt leszámítva, a palacsinta ízre elfogadható, de teljesen átlagos volt.
Egyik asztaltársam lekváros palacsintát rendelt, azonban ki tudja miért, feledékeny pincérnőnk neki nutellásat hozott. Felmerült, hogy kicseréltetjük a hibásan kihozott desszertet, de aztán úgy döntöttünk, hogy ezért nem éri meg még fél órát várni.
A pincérnő eközben az ital utánrendelést felejtette el kihozni, úgyhogy újra meg kellett kérni erre, ami viszont már nehezebb ügy volt, mert pont akkor tűnt el egy időre az asztaloktól.

Gasztronómiai vesszőfutásunkat csak tovább nehezítette, hogy étkezés közben néhány kocsmatöltelék-kinézetű helyi lakos ült be cigizni és sörözni a kávézóasztalokhoz, és a füstöt természetesen felénk fújta a szél, majd - ha ez nem lenne elég - egy idő után rothadó trágyaszag lengedezte be időnként az asztalunkat, amely talán a mögöttünk lévő virágágyásból terjengett tovább.
Talán nem csoda, hogy mire az ebéd végére értünk, az egyetlen vágyunk már csak az volt, hogy mielőbb távozzunk erről a helyről.
Ami a számlázást illeti, a nyomtatott blokkon a tételek nincsenek nevesítve, így csak az árak alapján kizárásos alapon lehet visszakövetkeztetni az egyes tételekre. Szembeötlő volt, hogy néhány ezek közül ~5%-kal drágább volt a blokkon mint az étlapon. További negatívum ezen felül, hogy a környéken szinte minden vendéglátóhelyen érvényes körös-menti kedvezménykártyát sem fogadták el.
Fentiek után azt hiszem egyértelmű, hogy ide többet nem jövünk.