Messzire kerüld el.

A hely nem kifejezetten megnyerő; retro környezet, kellemetlen szagok, legyek, cigifüst. Levegőtlen és sivár belső terem, vidéki kocsma jellegű bárrész, lehangoló kerthelyiség, szocreál wc rozoga ajtóval.
E baljós előjelek ellenére mégis beültünk, gondolván az ételek ellenpontozzák majd a környezet hiányosságait. A levesnél azonban már kezdett körvonalazódni a gyanú, hogy ezen reményeink nem fognak valóra válni.
A gyümölcslevesként aposztrofált, félgömb alakú mélytányérba löttyintett híg lila folyadékban - a magokon kívül - főleg csak ribizlidarabok úszkáltak, és a tálalás is meglehetősen igénytelenre sikeredett; a leves nélkülözött mindenféle díszítést és feltétet (tejszínhab, egyebek), egy rosszabb menza színvonalát tükrözte.
Ami a "csontleves" fantázianevű fogást illeti, ez sajnos semminemű csontleves-jelleget nem mutatott, itt leginkább egy cérnametélttel megbolondított egyszerű zöldséglevesről beszélhetünk, amelynek fogyasztását erősen megnehezítette az a tény, hogy a 100 fokon felszolgált lé hosszú perceken keresztül folytatott erőteljes fújások-kevergetések ellenére sem akart ehető hőmérsékletre hűlni.
Bár a levesek menza-szinten még éppen megütik a mércét, egy vendéglőben (és főleg a la carte) ez a szint semmiképpen nem elfogadható.

Főfogásnak az I-es számú Vadász tálat rendeltük, gondolván hogy a többféle feltét és köret nagyobb eséllyel elégíti ki mindannyiunk igényeit. Amikor kihozták a tálat még nem sejtettem, hogy szarvasi tartózkodásom legborzalmasabb élménye elé nézek; a tál minden egyes eleme nyílt hadüzenet a gasztronómia értékrendje ellen. A rántott sajt a legócskább szupermarketes "gazdaságos" mirelit színvonalat idézte; ízetlen volt, sápadt és gumiszerű. A kaucsuk-vonulat azonban a cigánypecsenyében bontakozott ki a maga teljességében; a rettenetesen száraz sült hús a cipőtalp és az autógumi fizikai jellemzőit mutatta, így egyszerre volt kemény és rágós, ami már önmagában véve is bravúr, de mégis a hús elképesztően keserű íze volt a legmeghatározóbb: vulkanizált kaucsuk fogyasztása okozhat hasonló élményt.
A keserű autógumi-ízt ellensúlyozandó gyorsan kiemeltem a tálról egy baconos csirkemellet, de csalatkoznom kellett, ugyanis csirkemell esetén ritkán tapasztalt ellenállásba ütköztem a hús részéről, amidőn késsel próbáltam egy szeletet vágni belőle. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a szalonna is nagy rezisztenciát mutatott a szeleteléssel szemben, de amint megízleltem a nagy munkával lenyesett darabkát, rájöttem, hogy a tálon tapasztalható minden keserű íz forrása a szalonnában keresendő. Nemes egyszerűséggel megfogalmazva: a tálra felhelyezett húsok gyakorlatilag ehetetlenek voltak. Így már csak a köretben bízhattam. A rizibizi - bár picit olajosabb volt a kelleténél - még ehető volt, a tálon található krokettek íze és állaga azonban burgonyapor használatát sejttette; szinte bizonyos, hogy ezek a kis krumpliroládok valódi friss burgonyát álmukban sem láttak.
Meg kell még említeni a savanyúságként tálalt csemege uborkát, amelynek - megdöbbentő módon - semmilyen íze nem volt.

Ami a fizetést illeti, a számlán a tételek nincsenek ugyan nevesítve, de a végösszeg korrekt, az árszint átlagos, de - figyelembe véve az ételek minősíthetetlen színvonalát - itt még ez az átlag is sok. Bár a pincér munkájával nem volt bajunk, ilyen konyha és környezet mellett borravalóról értelemszerűen szó sem lehetett.
Mindent összevetve, óva intek attól mindenkit, hogy betérjen ide étkezni.