Jó
2016. júniusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2016. június 6.Ajánlom a helyet másoknak is!
Bővebben : egy kellemes ebédet, jó ízeket, tisztességes, gyors kiszolgálást, még megfizethető árakat vártunk, és ezt meg is kaptuk.
Pécsről Budapest felé menet egy helyi barátomtól kértem segítséget hol tudnánk ebédelni a környéken és ezt a "műintézményt" ajánlotta.
Kellemes légkör, bár vasárnap dél lévén nagy forgalom fogadott. Előre 1 órával még út közben foglaltunk asztalt így várnunk sem kellett. A parkoló csúcsidőben kicsit szűkös, de volt helyünk.
A pincérek gyorsak, előzékenyek, a belső tér hangulatos, jó alapot ad a sok kiállított díj amit szakács, és egyéb versenyeken nyert a vendéglő.
Családdal tértünk be, öten.
A felszolgált ételek jó ízűek, és megfelelő mennyiségűek voltak, pedig jó evők vagyunk. A kiszolgálás a foglaltság ellenére elég gyors volt.
Ami nagyon tetszett, a házi burgonya fánk, ami kívül kelleesen roppanós, belül szinte krémes, enyhén de finoman fűszerezett.
Bár barátom kimondottan ajánlotta a halászlét, mégsem azt ettünk, ime a menü :
- Harcsa paprikás túrós csuszával
Ránézésre kicsi, de végül meglepően kiadós adag, nagyon kellemesen elkészítve. Mostanság kezdtünk kiábrándulni ebből a fogásból, annyi középszerű vagy éppen a közepes alatti elkészítési móddal találtunk, de most megint meghozta a bizalmunkat.
- Baconnal camamberttel töltött jércemell magvas köntösben
A camambert időnként egy kicsit elviszi az ízt, de összességében egy lól összerakott érdekes ízvilágú fogás. A camember kedvelőinek kimondottan ajánlható.
- Póréhagymával és baconszalonnával töltött csirkemell
Nagyon érdekes a hagyma jól érezhető, de mégsem tolakodó íze, a fogás nem száraz, igaz talán ez volt a legkevéssé kiadós fogás.
- Sertés borda Rákóczi Ferenc kedvére
A töltelékben lévő szalonna, sonka és gomba miatt egy teljes ízvilágú, kívül a hús nem túl száraz, belül viszont a töltelék kellemesen szaftos. Aki szereti a telt ízeket, annak nagyon jó választás bármilyen körettel, mi burgonya fánkkal ettük.
- Őszivel és sajttal töltött pulykamell
itt is a töltelék miatt nem jön ki a pulykamell sokak által nem kedvelt szárazsága, nagyon jó összeállított ízű fogás.
Italnak málna, és homoktövis szörpöt ittunk, a végén egy gesztenyés-áfonya öntetes palacsintával, majd kávéval.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok: Kiszolgálás: Hangulat: Ár / érték arány: Tisztaság: Halászcsárda Százhalombatta további értékelései
2024.06.06családjával
Jó
Tisztelt betérő vendég! A Halászcsárdába évente 2 alkalommal térünk be, így nem vagyok törzsvásárló! Álltalában halászlé és egy főételt fogyasztunk el, szűk 4 fős családdal. Az idő rövidsége miatt a megszokott nagyon jó íz miatt elvitelre halászlét kértünk csak. Majd fél óra múlva kaptuk meg a...
2023.02.18a párjával
Jó
A százhalombattai Halászcsárda kifejezetten jó élményünk volt. Hangulatos beltér, remek lokáció, a Duna mellett, kedves kiszolgálás, baráti árak. Ettünk egy haltepertőt, ami friss alapanyagból készült, kifejezetten jól sütötték meg, kár, hogy mirelit hagymakarikát adtak mellé. A körömpörkölt...
2020.10.10a párjával
Jó
Tulajdonképpen úgy kezdődött a dolog, hogy Martonvásárban beparkoltunk a Postakocsi parkolójába, és kérdeztük, hogy milyen feltételekkel ehetünk valamit. Órákig kell várni - mondta az őszinte hang. Brr… akkor lóhalálában máshová. Gyors séta a kastély előtt, éppen tökkiállítás van, de a...
Népszerű szállások a környéken
Mártoni Csárda Szigetszentmárton
38.937 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
200.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
75.888 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval