Pont jó, pont elég és pont.

Minden nap elgurultam előtte, mivel kocsival járok és kiváncsivá tett a hely, kalandra vágytam. Aztán, amikor megleptek egy vacsorával, pont ezt a helyet választottam.
Szomorú hétköznap estének indult, de mivel nem járok sűrűn étteremben nekem ez ünnep volt!
Úrinőnek érezhettem magam pár órára, ami igen jól esett!
Már a kiszolgálás kezdetén kedves volt a mosoly, az "én leszek az Önök pincére ma este, tegeződhetünk-e" mondat pedig megmelengette a szívemet.
Mintha csak mi léteztünk volna, ketten hölgyek, minden mozdulatunkra figyeltek. Csak egy kósza pillantás kellett, és a pincér ott termett, kérdezett, ajánlott, nem zavart, de mégis jelen volt, ha kellett.
Fantáziadús, különleges ételek közül lehetett választani - ha nem is volt nagy a választék, az egyik máris megindította az érzékszerveimet.
Amíg a vacsora készült, a bor mellé nasit kaptunk, helyben sült piritóst, tökmagolajjal és valami különleges krémmel - ami talán étvágygerjesztő is lehetett volna, ha már nem lettünk volna elég éhesek.
A minimál stílust képviselte a főétel, a hús pont elég volt, a fűszerezése számomra pont jó, de nekem a köret kevés, - pedig azon igazán nincsen mit spórolni,- s a tányéron sem maszatnak tűnt volna.
Az íze azonban feledtette ezt a kósza gondolatot.
Minden falatkában volt valami különlegesség.
A vacsora utáni pohár bor mellé szükség volt egy kis friss levegőre. Amikor pedig az zárt udvaron - ahonnan belekukkanthattunk a látványkonyha világába - cseperegni kezdett az eső, ami Mi pincérünk azonnal ott termett egy ernyővel, és nem hagyott ázni minket.
Összességében minden pont elég és tökéletes volt.
Azzal pedig, ahogy elköszöntek, és kikísértek minket ernyővel a taxihoz, az I-re is felkerült a pont!