Jóemberek mindenfelé lakhatnak

Még mindig esett (?), szemerkélt (?), amikor felbukkantam Székelyben és megpróbáltam bevenni az Árpád-kori templomot. Ez azért nem ment olyan simán, a neten talált telefonszám nem működött. Leálltam hát az önkormányzat elé, ablak nyitva volt és úgy hallottam, értekezlet zajlik odabent éppen. Én meg ott szerencsétlenkedtem a templom körül. Kertkapu is zárva. De azért csak kerülgettem a kerítésen kívülről. Egyszer csak jön egy férfi ingujjban, látom, utánam ered, el is ér, és bemutatkozik, hogy ő itt a jegyző. Munkatársaival láttak az ablakból, hogy valaki itt a templomot kerülgeti, mit segíthet? Ó, de kedves, hát be szeretnék menni, látni, érezni szerezném az Árpád-kor leheletét. Azonnal kapta a telefont és hívta tisztelendő uramat. Aki egy kicsit nyers volt, mert röviden azt válaszolta, hogy jöjjek munkaidőben. Honnan, Budapestről? De nem ért véget itt a dolog, jegyző úr meggyőzte, és a vonal másik végén lévő szent ember riasztott valakit mégis, a hölgy meg is érkezett kerékpáron nemsokára, én meg befelé a templomba! Addig elméláztunk a szép harangláb beton talapzatán, hogy mennyire nem illik az ide, egyet is értettünk. Bent a templomban meg levadásztuk a megmaradt freskódarabokat, amik átkandikálnak az évszázadokon, és most nekünk okoznak esztétikai élményt, Bőséges ajándékot kaptam helyben, meg még egy jótanácsot is, hogy innen feltétlen menjek el a szomszédos Nyírtétre, ott is nézem meg a templomot, mert érdemes ám! Így utólag nagy hálával gondolok ezekre az emberekre! Jegyző úr szerint nincs ebben semmi rendkívüli, ahogy megyünk az országban egyre keletebbre, egyre jobbak az emberek. Nem is tudnám, pontosabban nem akarom cáfolni.