Az élet szeretete

Tegnap arra vitt az utunk egy kedves barátommal. Már messziről láttuk ahogy a jó házigazda a vendégeivel beszélget a kora nyári napsütésben. Közelebb érve akaratlanul is részeseivé váltunk néhány Görögországi kalandnak, melyeket egymásnak meséltek. Micsoda jó kis hely ez, hogy élőben is közösséget találjunk az emlékeink megosztására, a vágyaink felkeltésére!
Tényleg mintha valamely görög sziget családias kisvendéglőjébe érkeztünk volna: szívélyes fogadtatás, szolgálatkész, mosolygós arcok, élénk színek, élettől duzzadó, dús növények, kellemes klíma, ínycsiklandó ételek, és hűsítő italok.
A házigazda mintha mindenki barátja lenne, de még az utcán elsétáló emberek napját is feldobja egy-egy kedves köszöntéssel. Mindenkire van ideje, miközben semmi nem hiányzik az asztalokról, és lesi minden kívánságod.
Rendelünk.
Az étlap gyorsan áttekinthető, még akkor is könnyen eligazodsz rajta, ha egyelőre még idegenül csengenek a görög ételek nevei. Esztétikus és logikus is egyben, de a házigazda készséggel válaszol minden kérdésedre, hogy mielőbb otthon érezd magad ebben a gazdag világban.
A szomszéd asztalnál közben már a második fogás érkezik. Szívünk szerint abból is kérnénk, annyira jól néz ki! Az asztaltársaság pedig csak úgy ontja magából a lélekemelő történeteket, és tervezik az idei utazást. Ezt a helyet esküszöm szponzorálnia kellene az utazási irodáknak! Aki ide betér, abban garantáltan nyomot hagy a mediterrán életérzés.
Megérkeznek az ételeink. Hm! Fantasztikus az illatuk! – Kérsz egy kicsit az enyémből is? – Hát… Szívesen megkóstolnám! – Na! Akkor vegyél bátran!
Az „öreg” közben mellénk ül, faggatni kezdjük: - Mesélj kicsit Görögországról! Lehetne ott venni egy kis házikót, mint amilyen Meryl Streep-nek van a Mamma Mia!-ban?