Kollektív tisztelgés a költő emlékének

Ismerjük el, hogy nem először jártam itt, de mindig csak az utolsó számít. Kellemes kötelesség, hogy évente én tervezem és vezetem volt érettségiző osztálytársaim kirándulásait évtizedek óta. De mivel ez nem egy rakás analfabéta fociultra, hanem a Reáltanoda utcai Eötvös József Gimnázium hajdani diákjai, a legkevesebb, hogy a programnak kulturális hozadékai is vannak. És így jött képbe újra a Babits-ház, meg egyáltalán Szekszárd és környéke, mert azért illik minden évben másfelé menni. Gyönyörű őszi napsütésben érkeztünk pénteken dél körül a ház elé, parkolókat is találtunk, a látogatás előre egyeztetett, idegenvezetővel kértem, megfelelő számú emberhez, meghatározott hosszúságú időre. Ebből kis huzavona kerekedett, a hölgy a pénztárnál nem tudta, hogy én minden egyeztem meg telefonon a kolléganőjével, de végül tisztázódott és vissza is kaptam pénzt. De kerül, amibe kerül.. Babits Mihály szülőházát, kezdeti életének bontakozását, annak nyomait akkor is látni kell egy felnőtt magyarnak. Az idegenvezetéssel nem voltunk nagyon szerencsések, egy ifjabb hölgyre bíztak bennünket, aki nem volt kommunikációs képességei csúcsán, furán fogalmazott, nem értette, hogy mit kérünk, mire lennénk kíváncsiak és mennyi ideig. Felesleges részletekkel is megpakolt bennünket, néha hangosan kellett megjegyzést elejteni, hogy mehetnénk már tovább. Ezért valahogy a költő szelleme most nem érintett meg igazán, nem pont azt kaptam, amit szerettem volna. Sebaj, a tisztelgés megvolt, ráirányította a figyelmet valamire, ami többekben gondolatokat is ébresztett.