beültem az udvarra, a levelek szelíden hullottak rám, és meg is jött egy kedves, halk szavú hölgy. Egy gulyással nyitottam volna, azután rántott gombát kértem, régen nem ettem. Gulyás meg is jött, de közben kiderült. hogy nincs gomba. Jó, hát akkor legyen valami hús. . . bécsi szelet, hasábbal meg csemege uborkával. . . A gulyás nem volt friss, de nyilván felmelegített volt, és sok boldogságot nem okozott, de sok szerves anyag volt benne, amiből biológiai energiákat nyer az ember, hát ettem. De tényleg sok volt, még hagytam is a kis bográcsban. A rántott hús a jobbak közül való volt, a burgonyák szintén, az uborka is teljesen rendben volt, szóval degeszre ettem magam. Közben, az ajtó, vagy kapu előtt a tulaj meg egy másik alkalmazott kürtöskalácsot sütött az utcán, és elképesztően ordibáltak. Mindig akadt valami közeli ismerős, aki arra járt, és jó távolról ordibálni kezdtek egymásnak, villanyáram áráról, téli bezárásról, Kanári szigetekről. . a szűk szentendrei utcán csak úgy visszahangoztak a b*megek, és más, hozzávaló párzószervek is. Meg is kérdeztem a felszolgálónőt, hogy ez egy negyedosztályú kocsma egy zsákfaluban, vagy egy jó étterem Szentendrén? Mert, hogy én itt vendég vagyok és erre a hangnemre nem vagyok kíváncsi, Nem ezért fizetek. Az udvaron áll még mindig a kitömött, kopott, bánatos strucc, a tollára hullott őszi levelekkel, és evés közben Japán női lakosságának jelentős hányada vonult el mellettem egyenként a női WC-re és kedvesen, ázsiai módon köszöntek is nekem, aki ott tömtem a fejem. Fura egy kaland volt úgy, ahogy van. Ravaszul drágára kerekedett fel az egész a végére, Kiderült, hogy a gulyást 2900-ért ettem, a bécsi szeletet 3900-ért, ebben nincs benne a burgonya, meg az uborka sem, az is külön egy-egy ezres. . . pohár narancslevem is közel 2000. . . hej! Meg még a szervízdíj TIP néven a számlán, ez a közönséges, inkább átlagos ebéd, szokatlan felhangokkal 11. 440 forintra rúgott. Hááát. . . . mit is mondjak. . .
