Alföldi turisták Szentendrén, a Skanzenben

Velünk élő történelem: mestergerenda, piros fazéktető és mézeskalács illat.
Amikor ide megérkezem, tudom, hogy a kisvárosából megint vidék lesz hirtelen.
Észrevétlen ugrunk egyik tájegységből a másikba:
hol a Balaton-felvidéken, vagy éppen az Alföld tanyavilágában vagyunk, hogy aztán Zalában találjuk magunkat a következő házsoron.
A porták közt járva letűnt korok, hajdani épületek vesznek körül, a jelenből egyszeriben múlt lesz.Vagy inkább múlt jelen időben. A régi emberek már nem élnek. De a lakodalmas muzsika vidám hangjai és a használati tárgyak között egy kis fantáziával benépesedik a ház, és megtelik újra képzeletbeli emberekkel - élettel.
A sajátjaim is eszembe jutnak. Ott az a kredenc, ami olyan, mint a mamáé volt, a színe is pont ugyanaz.
Vagy a házakba belépve a "régi szag". Az illatról mindig a dédi régi háza jut eszembe,és a darkedlisütőt nosztalgiázza.
De a látnivalón kívül kapunk még: ízeket és illatokat, beszélgetést és kedvességet is.
Kóstolót a bodza- és mentaszörpökből, és birslekvárból, ami pontosan olyan, mint az Anyué - íznosztalgia. Margit nénivel, a portaőrrel megbeszéljük, kinek milyen termése volt idén, hogyan készült a télirevaló.
A kamrája telistele szemrevaló finomságokkal.A gyertyásnál paraffin gyertyát öntünk,
Gizi néninél mézes sütési tippeket: figyelünk és hallgatunk. Szerencsére nem titkos a recept.
Fejben mindent jegyzetelek, mert 32 évnyi mézes sütési tapasztalata - mint neki - ma már csak keveseknek van. Karácsonyig gyakorolni kell.
Mindent megkaptam, amiért jöttünk: élményt, nosztalgiát, ízeket és emlékeket.