Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

András, avagy Endre, utána meg János

Keresztelő Szent János Plébániatemplom SzentendreKeresztelő Szent János Plébániatemplom Szentendre a térképen

Érdekes 2023. szeptemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2023. október 5.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Szentendrét a templomok, templomtornyok városának is nevezik, mert van belőle kis helyen jó sok, többféle felekezet képviseletében. A stílszerűen a Templom téren lévő Plébániatemplom jelenlegi névadója Keresztelő Szent János, ám eredetileg itt egy sokkal korábbi, XI. századi, Szent Andrásnak felszentelt templom állott, amely egyébiránt a város névadója volt (András = Endre). A templom eredeti állapota a nagybörzsönyi Szent István templomhoz lehetett hasonlatos. Az első templom a tatárjárás idején ment tönkre, de egyből a tatárok el- és kivonulása után meg is kezdték a felújítást, ami egyúttal átalakítást is jelentett. Így ezt a templomot tekintik a legrégebbinek Szentendrén, az óratorony XIV. századi. A török megszállást követően az elnéptelenedett városba elsősorban délről, a Balkánról települtek be, közülük a római katolikus vallású dalmátok (főleg horvátok) kezdték használni ezt a templomot. Bár többször jártam már Szentendrén, de akkor nem találtam nyitva. Most a nyitott templomok program keretében sikerült ezt is megnézni belülről is, ami főként barokk stílusú. A freskók nincsenek száz évesek, az 1930-as években készültek.
A torony alatti támpilléren egy kiemelkedő jelentőségű napóra látható, amelyet egyetlen kőből faragtak ki az 1300-as években.
Nem tudom, miért kellett megváltoztatni a templom nevét az évszázadok során.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (7)
Keresztelő Szent János Plébániatemplom Szentendre - EgyébKeresztelő Szent János Plébániatemplom Szentendre - EgyébKeresztelő Szent János Plébániatemplom Szentendre - EgyébKeresztelő Szent János Plébániatemplom Szentendre - EgyébKeresztelő Szent János Plébániatemplom Szentendre - EgyébKeresztelő Szent János Plébániatemplom Szentendre - EgyébKeresztelő Szent János Plébániatemplom Szentendre - Egyéb
Népszerű szállások a környéken
Bükkös Hotel & Spa Szentendre - Napi árak
Bükkös Hotel & Spa Szentendre
31.880 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Főnix Wellness Resort Nógrádgárdony - Napi árak félpanziós ellátással
Főnix Wellness Resort Nógrádgárdony
42.800 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Hotel Stáció Vecsés - Bormámoros Húsvét
Hotel Stáció Vecsés
167.790 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval