Fejest vissza az időbe!

Bizony, bizony, bizony, én egy múzeumban kamaszkodtam annak idején, egészen pontosan ebben a házban. Ez már több mint 50 éve volt, de ki tudná elfelejteni azokat az éveket? A barátom (aki azóta is az) hozzánk járt nyaralni a Balatonra, én meg cserébe az ő őseinek fészkébe jártam velük nyaranként Szentesre. Antik polgárcsalád, vidéki módos értelmiség otthona, a ház olyan, mint volt és persze nem is egészen olyan. Akkor még a "nagyi" és a "dédi" lakták, meg egy, az udvarhoz ragasztott régi házban egy valamikori cseléd, meg hát egy kutya is. És pontosan ezen a tornácon örömködtünk, a dédi óriási sarokszobájában bicikliztünk az asztal körül, itt ettünk, ahol most is van az ebédlő, a konyha majdnem ilyen volt, de nem egészen, sok bútor maradt, de sok apróság változott is, a festmények is ismerősek. Nekem elfogultság ez, olyan nyarak voltak ezek, amik ifjúsági kalandregényekbe illők, biciklivel leruccanni Csongrádra a Tisza partjára fürödni, törpeharcsázni a Kurcában, asszonyian érett cigánylányokkal paráználkodni a városi parkban, szénakazalban aludni, és hát egyáltalán... a vezető, aki vezetett volna bennünket, folyamatosan mosolyogva hallgatta az ujjongásaimat, frivol adomáimat, kölcsönösen szórakoztattuk egymást. Kiderült, hogy a barátom, éppen előző napon volt itt a gyerekeivel, unokáival, ennek örömére telefonon ordítva közöltük egymással az élményeket. És a kertben... a nyírfán... jajistenem! A fülesbaglyok, ugyanott laknak! És ha óvatosan, halkan közelítesz, még meg is nézheted őket! Aztán le a pincébe... hátul meg egy történelmi kőtár... áá, nem tudom elmesélni, menj el, nézd meg! De előtte nézd meg a képeket is.