Nem lehet igazán méltatni

Nincsenek rá igazán megfelelő kifejezések, ez tényleg az Őrség vagy a Dunántúl egyik legszebb műemléke. Olyan hangulat, látvány, ami nem lakozik máshol. Én nem győzöm eleget látni e helyet, de nyilván az ember mindent megtesz, hogy újra és újra eljusson oda. Egy templom, ami mindig tárt kapukkal vár. Azért a biztonság kedvéért letelefonáltam, hiszen olyan sok minden "bezáródott" mostanában, de büszkén közölték, hogy ez nem, menjek csak bátran bármikor. Tárt karokkal, nyitott szívvel! Istenem, de szép! Pedig hát, ha úgy vesszük, semmi különös, egy hófehér templom, benne padok, és elképesztően gyönyörű. kékre festett kazetták a mennyezeten. De nem ám olyan, hogy minden kazetta más, mint sok templomban, hanem valami egységes szépség hullámzik át a közegen, minden ott van, ahol lennie kell, a recsegő-ropogó lépcsőkön felhágsz a karzatra, onnan gyönyörködsz tovább, és így van ez 1787 óta, vagy mióta világ a világ. Hol ülsz le, ha nem itt? Hol a végállomás, a minden túrák mennybemenetele? Hát talán itt... itt megtisztulhatsz, újra világra jössz, aztán van miért tovább. De talán mindenki járt már itt, én meg csak magyarázok itt a levegőben, hiszen mindenki tudja, látja, látta már ezt. Fogalmam sincs, hogy miért ne jönne el ide az ember...