Szikszó város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, a Szikszói járás központja. Miskolctól 17 kilométerre található. A környéken már a honfoglalás idején letelepedtek a magyarok, de igazi fejlődése a 14. századtól indult, ekkor épült a kisebb módosításokkal, de ma is álló gótikus temploma.
Tovább olvasom >>
A környék bortermelése már ekkor is jelentős volt. Nevezetességei: Bethánia kastély, borpincék, illetve a gótikus református templom.
A kastélyban van egy kis büfé, süteményekkel, kávékkal, italokkal. Kastélylátogatáskor sosem hagyjuk ki az ilyen helyeket. Persze itt magasabbak az árak, de különlegesek a sütemények, mint ahogy most is. 3-an 3 félét ettünk és mindegyikünknek nagyon ízlett a friss édesség. A kávé is finom volt....
Ez egy szép és kellemes hely, bár így szezonon kívül nincs állandó recepció. Erről és a tudnivalókról viszont előre értesítettek, nem volt meglepetés.Parkolni az udvaron lehetett, bent rend és tisztaság, szép szoba fogadott. Reggelit külön kértünk és kaptunk is. A mennyiség és a választék is elég...
2. alkalommal jöttünk ebbe a csárdába, mert elsőre is tetszett. Kívülről belülről tetszetős, az étlap is remekül néz ki. A húsleves és a fokhagymakrémleves is hibátlan volt, ízlettek nekünk. Én egy érdekes marhahúsos-cheddar sajtos, jalapenyós tésztát választottam. Remek volt ez az...