Ebédszünet

Kalandos kis látogatás volt, a Pallavicini-Keglevich kastélyból sétáltunk lefelé, és ott volt ez az un. lovasmúzeum is. Hideg van, de Nap süt, egy próbát megér, az ország nagy méneseiben előfordultam már, ide is be kell mennem. Valaha lovagoltam is lipicai lovat... 12 óra 30 van, éppen ebédszünet, ilyenkor nincs nyitva... na, de csak nem fogunk itt fél órát guggolni... hát bementünk, Ajtó nyitva, nejem elszaladt a mosdóba, én meg állok a csendes, üres folyosón. Jön le egy hölgy az emeletről. Ugyan, mi szél fújt erre? Háát, jöttünk volna, de látom, nincs nyitva... igen, kint van a kapunk is. Na, nem baj, ha már itt vagyunk bent... 2000 forint. Igen, de én nagyon öreg vagyok, az számít? Mutatom a személyigazolványomat. Hát ez számít, akkor ingyen. Igen, de a feleségem pedagógus. Az számít? Van róla papír? Van, itt van. Akkor ingyen mindketten. És műsoridőn kívül megnéztük a lovasmúzeumot, ami - bevallom - semmi különösebben érdekeset nem nyújtott, két szoba képekkel és lószerszámokkal. de az istálló, az igen! A tenyészmének vannak itt elszállásolva, a ménes egyébként sokfelé és szanaszét van, de az értékes génállomány itt összpontosul, ebben a néhány boxban. Végignéztük a szépséges kosfejű, kalapácsnyakú dereseket. Jó emlék lett ez is! És a hölgynek, a soronkívüliségnek is nagyon hálás vagyok, próbáltuk később némi pénzzel is megköszönni a szívességét, de nem fogadta el. Boldog ünnepeket hát az emberséges embereknek innen is!