Igénytelenség csodás környezetben

A gugli dobta ki a helyet, amikor Szilvásváradi panziók között keresgéltem. A honlap kissé elavult, nehezen kezelhető, de végső soron megtalálja az ember, amit nagyon akar.Telefonon nem tudnak pontos tájékoztatást adni, emailre nem válaszolnak azonnal és a feltett kérdéseknek csak egy részére kapok választ, hiába kérdezem ugyanazt több emailen keresztül.
Előleg befizetve, indulásra felkészülve!
Késő délután érkeztünk meg a Villa Negrába. Egészen elképedtünk, hogy a Nemzeti Park kellős közepén fogunk aludni, az egyedüli vendégházban. A táj meseszép, hallani a Szalajka patak csobogását, mindenhol madarak ugrálnak, igazi erdő illat terjeng...
Korábban olvastam értékeléseket a házról, így a nehéz olajszag a konyha-étterem részen nem lepett meg, és nyár lévén, meg hogy nyitva volt a terasz rész, nem is zavart különösebben.
A szobánkba érve a 90-es évek feelingje fogadott, a bútorok azóta őrzik az emlékeket. Egy fiókot próbáltam meg kinyitni, aminek a gombja a kezemben maradt, a többivel inkább nem próbálkoztam. A kis éjjeli szekrényen pihenő lámpa kapott némi szószos leöntést valakitől, de a letörlés már nem illette meg. A fürdőszoba régi osztálykirándulásokat juttatott eszembe, de továbbra is lelkes maradtam. A két kicsi ( 1 és 4 évesek) azonnal az ágyra ugrottak, én is melléjük heveredtem, és a párnába fúrva az arcom megcsapott a masszív olaj és dohányszag keveréke, de még mindig elnéző voltam.
"Sétáljunk fel a vízeséshez!" kiáltottam. Az ablakot nagy naivan nyitva hagytuk, had hűljön addig is kellemesre a szoba. Nagyjából 3/4 órát lehettünk távol. A szobába visszatérve szomorú benyomás fogadott: fehér füst gomolygott a tetőablak melletti kéményből egyenesen a szobába. Vezetékes gáz híján mindennemű fűtést (meleg víz)egy fatüzelésű kályhával oldanak meg, ergo van egy kedves kémény, ami 0-24-ben ontja a füstöt, de legerőteljesebben az esti fürdés előtti órákban. A szobában vágni lehetett a füstöt. Gyorsan becsuktuk az ablakot, megakadályozandó az újabb adag beömlését, de a bent rekedt szagot és nem túl egészséges levegőt nem tudtuk hova kitessékelni.
Korábbi levelezésemben direkt kértem, hogy tekintettel a két kicsire (ne zavarjanak minket és mi se zavarjunk másokat) egy elszeparált és csendes, nyugis szobát adjanak.
Férjem lement intézkedni, miközben próbáltam a gyerekek előtt elrejteni kínomat és idegességemet.
A személyzet rendkívül segítőkész volt, úgy tűnt, hogy valóban szeretnének segíteni, de mivel teltházuk volt, ez nem volt lehetséges.
Az egyévesem láza közben folyamatosan ment fel: ekkor már tudtam, hogy nem alszom aznap éjjel.
Megvártuk, hogy nagyjából elcsendesedjen a ház (ami kb éjfélt jelentett a bárban magukat ital mellett jól érző vendégek és a hajtóvadászatra indulók miatt), és kínunkban a folyosóra nyíló ajtót nyitottuk ki, hogy némi oxigén jöjjön be és ugyanannyi füst távozzon. Nekem ekkor már masszív fejfájásom volt, a férjemnek a szemét csípte a füst. A gyerekek nem panaszkodtak, de imádkoztam magamban, hogy reggelre ne kapjunk CO mérgezést. Az éjszaka azzal telt, hogy hol szellőztetni próbáltam (egy kegyetlenül nyikorgó bejárati ajtóval), hogy ne süljünk ropogósra a 40fokos szobában és ne fulladjunk meg, hol pedig nem győztem az ajtót becsukni, hogy a 39fokos lázas gyerekem nyöszörgése ne zavarja a többi vendéget. Az éjjel viszonylag lassan telt egy 12 kilós gyerekkel a kezemben két méteren ide-oda járkálva. Közben a nagyobb is éberré vált, és bőven világos volt már, amikor 6 óra fele elnyomott mind a négyünket az álom a francia ágyban nyomorogva. Fél 8kor a szemben levő szobában alvó gyerekek folyosón történő zsivaja ébresztette a mindössze másfél órát alvó társaságot.
Én azon rágódtam, hogy miért nem születtem igazi problémázós, patáliázós embernek, aki ilyen helyzetben azonnal távozik, és még az előleget is visszaköveteli...
A reggeli bőséges és finom volt, a teraszon elköltve igazán felejthetetlen élmény volt a reggel a bükkben. A személyzet egyik tagja kedvesen kérdezgette, milyen volt az éjszaka, finoman szolidarított, majd tovább kérdezősködött aznapi kirándulási terveinkről. A férjem és a fiam még szerettek volna megmártózni a kis medencében, ahova előző nap naivan még kettesben terveztünk bemenni a gyerekek elaltatása után este, de erre nem kerülhetett sor. Ezután férjem közölte, hogy a korábbi foglalásunkkal ellentétben nem kívánunk még egy éjszakát a szállóban tölteni.
A napot a völgyben töltöttük, és a szálló volt olyan kedves megengedni, hogy ez idő alatt a parkolóban maradhasson az autónk.
Az ebédet még náluk költöttük el, mert eleredt az eső és a korábban tervezett kis pisztrángos bódés evés meghiúsult.
Érdemes helyi specialitást kérni, mert az tutira frissen készül (pisztráng). A házi limonádét nem ajánlom, mert a hűtőszekrény teljes tartalmának aromája érezhető rajta, ami számításaim szerint legalább 3 napos állást jelent valami nyitott tetejű bödönben. Néhány bizarr "rost" is úszott benne. Életemben először meghagytam az italomat egy étteremben.
A húslevest szintén nem ajánlom, nagyon elsózták. A frissen sült rántott csirkemellért sem voltam oda, mert nem volt friss íze. A sztrapacska szintén rossz választás volt, mélyhűtőből felengedett íze volt. Én szerencsére pisztrángot kértem, ami finom volt.
Minden a kelleténél jobban meg volt sózva, ami nekem alapvetően gyanús...

Összességében azt mondanám, hogy egy nem túl finnyás, gyermektelen párnak, egy jó tájolású szobában jó választás lehet a Villa Negra, ha az étkezést illetően sem nagyon az igényeik és szeretik a menza ízeket.
Ár érték arányban nem állja meg a helyét, hacsak nem azt kell éjszakánként 10.500ft-ért megfizetnünk, hogy a Szalajka völgy lebegőjét szívhatjuk.
Ennyiért a faluban már nívós és modern szállodában alhatunk, igaz, az kevésbé hangulatos!