Átlagebéd

Kicsit esős, hűvösebb napon úgy tűnt, jó ötlet berándulni Tapolcára ebédelni egyet. Kicsit ténferegtünk a malomtó partján, aztán oda nem ültünk be mégsem, pár lépés a főtér nézzük azt... a főtér közepén éppen volt egy pont alkalmatlan hely, én meg emlékeztem rá, hogy az árkádok alatt valahol van egy ilyen, mint ez, odasétáltunk és meg is találtuk a Kolibrit, ami közepesen vonzó helynek tűnt, és az autónk is elég közel parkolt ehhez. Valahová a falépcső alá ültünk, azt a részt raktárnak használja az üzlet, mindenféle kiábrándító vacak van oda betömködve üres rekesztől a vödörig, némi savanykás szaggal. Szűk volt a hely, de fent a galérián valami nagyon lármás nagycsaládok ültek sok gyerekkel, oda nem akartuk felmenni. Egy felszolgálólány szaladgált le és fel a lépcsőn, meg hozzánk is eljött, de még bírta valahogy, és még kedvesnek is látszott. Gulyást kértem, ami nagyon átlagosra sikeredett, majd még valamit enni szerettem volna dödöllével, ha már van, de a pörkölt talán sok lett volna a gulyás után, kitaláltam hozzá egy vadast. Ostoba ötlet volt részemről. A dödöllének nevezett semmi, azaz valami édeskés sületlen lapocskák beleáztak a vadas mártásába, és egy kalap szárított bölényszékletet sem értek. A marhahús is apró cafatokban fordult elő mártásban, rosszkedvűen turkáltam, ráadásuk még hozzá az eső is... nem volt egy élmény. Valahogy másfajta étteremre emlékeztem ezen a helyen, de persze minden változik az idővel. Közben a feleségem egy grillezett kecskesajttal birkózott meg.