Ahhoz, hogy első számú borvidékünknek, Tokajnak a bortermő települései olyan pezsgést mutassanak mint Villány, elengedhetetlen, hogy magas minőséget képviselő kispincészetek tucatjai tartsanak nyitva az érdeklődők számára. Tarcalon ezen mintaadó pincészetek egyike Majoros Lászlóé.
A pince mellett működő borozó szezonban tart nyitva, de a borász egész évben fogadja előzetes bejelentkezés alapján a vendégeket. S nemcsak csoportokat: akár két fő kedvéért is kinyitja a pinceajtót. A borozó hangulata egyedi és szeretnivaló, az egyik falon újrahasznosított tárgyakból készült képzőművészeti alkotások, a másikon a család borászati múltját dokumentáló oklevelek és egy régmúlt idilli időszakot elénk varázsoló archív fényképek. Az árak értékarányosak, sőt, kifejezetten kedvezőek, mint a borász elmondta, a célja az, hogy a vendég úgy érezze, hogy akár többet is adott volna a nemes nedűért. A borpalettán minden fontos hegyaljai irányzat megtalálható kitűnő minőségben, reduktív muskotály száraz és félédes iskolázásban, van száraz birtokboruk, több kiemelkedő dűlőszelektált furmintjuk és hárslevelűjük, kései szüretelésű édes boruk, édes és száraz szamorodnijuk, valamint a világ legjobb édesboraival sikereséllyel versenyeztethető aszújuk. Tartanak kitűnő kézműves sajtokat, s a sofőrök sem kell feltétlen vizet igyanak, kínálnak mustot, szörpöket, teát és kávét is. Mi egy, a pincészet teljes borpalettáját bemutató kóstolóra jelentkeztünk be. Összefoglalóan annyit mondhatunk, hogy életre szóló élménnyel távoztunk. Ajánljuk a pincészetet illetve annak borozóját minden minőség-orientált borturistának, de legfőképpen azoknak, akik értékelik a borok mellé járó szakavatott és lelkes kalauzolást.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.