Hangulatos étterem, kedves pincérek, ízletes ételek. Ez jellemezte a Sziget éttermet. Korábban nem sok esélye volt egy ad-hoc betérés alkalmával szabad asztalhoz jutni, hiszen az étterem folyamatosan teltházzal üzemelt, nagy forgalmat bonyolított. Aztán jött a válság. A forgalom jelentősen visszaesett, gyakran fordult elő, hogy rajtunk kívül az étteremben nem volt más, csak a személyzet. Valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy ha ez az állapot rövidesen nem változik, az a minőség rovására fog menni. Így is lett. Már azt sem néztem jó szemmel, hogy közel 10 évig működtek ugyanazzal az étlappal, semmit nem változtattak. Legutóbbi látogatásom alkalmával némileg megörültem, ugyanis új fogásokat fedeztem fel a kínálatban és eltűnt néhány régi. Néhány. De a legtöbbje maradt. Lássuk a választott ebédet: póréhagyma krémleves cipóban. Íztelen, sótlan, fűszertelen, unalmas, semmilyen. Nem ezt szoktam meg ettől a helytől. Egyértelmű csalódás volt. Főételként egy mézben pácolt csirkére esett a választásom, kukoricagombóc körettel, salátával, mustáros dresszinggel. A kukoricagombóc állaga jó volt, kívül kellemesen ropogós, belül puha, omlós, már-már szétesős. Én a paprikadarabokat kihagytam volna belőle. Ízben nem passzolt, viszont rontotta a gombóc állagát. A csirkemellet kettévágva azt hittem, rosszul látok: hiszen ez NYERS! ! ! . . . ez végzetes hiba! A csirkemell a legolcsóbb, legegyszerűbb húsok egyike. Ilyen hibát egy kezdő szakácsnak sem tudok elnézni. Nem csak azért, mert megsütni egy csirkemell filét, nem számít nagy konyhatechnikai bravúrnak, hanem azért is, mert a nyers csirke fogyasztása veszélyes! Leromlott a hely, ehhez nem fér kétség. Eltűnt a varázs és a minőség. Ahogy a mondás tartja, győztes csapaton ne változtass! Csakhogy ez a csapat vesztett, már halvány árnyéka egykori önmagának. így megértett a változtatásra, méghozzá mielőbb! Nem kell megvárni, amíg "egyszer minden véget ér! "
