Kis becsapódás

Tatabányán talált meg az ehetnék valahol, éppen a három tölgyfás felé voltam a skanzenben, de ott a napokban-hetekben ettem, lássuk, mi volna még itt? Hopp, hát van ez a Tom mester, ázsiai ígéret, csupa ötös, lássuk, miből élünk? Bízzon az ember az ittjartamban, azért van! Telefonos navigátor elküldött erre meg arra, de a technika minden ármánya ellenére megtaláltam végül! Egy lakótelep tövében árválkodik egy, talán jobb napokat is látott büfé. Semmiféle "mester" nincs itt, sőt, egy szál kínai sem, az ország legközönségesebb periférikus kínai kínálata van, illetve kínaira hajazó tömegtermék. A szőke leány segítőskész, nyilván megszokta, hogy a helyiek "mi ez és miből van?" típusú kérdésekkel jönnek, mert előre elmondta nekem is, az utánam jövőnek is, hogy meg lehet kérdezni, hogy mik ezek, és ő el is fogja mondani. A kínálat a legátlagosabb, vagyis az alatt. Pirított tésztával kértem valami csípős csirkét talán, ami úgy arcra szimpatikusabb volt, sokat melegítette aztán a lány a mikróban, mégsem lett meleg. Kimentem közben a mosdóba, hát mindkét piszoár under construction... víz van kézmosásra, kéztörlő nincs. A kis tálcámmal beültem a vendégtérbe, abszolút kopott és sivár, bánatosan eszegettem a falatkákat, de hát nem sokalternatíva van, nézegettem a neten, sok vendéglő kora délután bezár. Még az integető macska sem működött a pulton, az is elromlott. Az ételben, és meglepő módon a kommersz, elődobozolt savanyúságban is, nagydarab, elvágatlan zöldségek is voltak, mintha a káposzta torzsája is fel lett volna használva, és meg halkan dohogtam hogy ezért küzdöttem át magamat ide a városon keresztül. És ehhez képest még viszonylag drágább is volt az átlagnál.