2014-ben, még Balatonfüreden ejtettük meg első látogatásunkat, azóta minden nyáron visszajáró vendégek vagyunk és nagyon remélem, hogy azok is maradhatunk, bár nem tudom, ki viszi tovább Tamás művét, ha egyáltalán tovább viszi valaki. . . Ez a hely egy igazi kuriózum! Kimagasló minőségű alapanyagokat használnak, imádnak kísérletezni, melyből mindig fantasztikus eredmények születnek! Noha bisztró jellegű ételeket szolgálnak fel, mégis egy napon említem őket a nívós fine dining éttermekkel. Minden alkalommal keserédes mosolyra húzódik a szám, amikor akár írott értékelésekben olvasom, vagy a helyszínen, szóban hallom azt a kifogást, hogy "túl rövid az étlap" és "mi kerül egy főzeléken 3-4 ezer forintba? "
Nos, valóban kell egy kis ráhangolódás arra, hogy egy étteremben az ember a főzeléfélék felé forduljon, de aki így tesz, esküszöm, nem bánja meg! Ami a fejünkben él kép a főzelékekről, azt bátran dobjuk el! Magas minőség és fantasztikus ízek jellemzik ezeket az egyszerűnek vélt fogásokat is! Ételek, melyeket az elmúlt 8 év során ettem náluk, a teljesség igénye nélkül:
Kakasleves, szederleves, tökfőzelék bélszínrolóval, Pulled pork, hamburger, kecskesajtos pizza, konfitált kacsa sztrapacskával, "gulyás" (ez itt egy nagyon tartalmas egytálétel, valami brutális ízbomba, köze nincs az általunk ismert gulyáshoz! ), tokhal, ponty, mangalica, rántott csirkecomb rósejbnival, lecsós tarja, uborkaleves. Vannak állandó fogásai az étlapnak és van egy szegmens, ami mindig változik annak függvényében, hogy épp melyik alapanyagból szereztek be, melyiknek van szezonja. Egyetlen év volt, amikor csalódottan távoztunk, akkor a kiszolgálás fejetlenségét kifogásoltam és néhány étel hagyott bennem hiányérzetet, melyet egy értékelésben le is írtam. És hogy miként reagált erre Tamás? Megköszönte az értékelést és meghívott családostól az étterembe egy vacsorára kárpótlásul! Nem magyarázkodott, nem vádaskodott, ahogy tennék/teszik ezt sokan egy hasonló helyzetben, hanem minden elkövetett annak érdekében, hogy jó érzéssel térjünk vissza legközelebb is. Az ember egy ilyen helyzetben nyilván nem lesz annyira arcátlan, hogy a legdrágább fogásokat válassza, picit így is kellemetlenül éreztem magam a szituációban, de volt alkalmam Tamással sokat beszélgetni ekkor és elmondta, fontos nekik a régi vendégek bizalma, hiszen az ő "hátukon" nőtte ki magát az étterem. A vacsora végén kezet szorítva váltunk el. Nem gondoltam, hogy akkor beszéltünk utoljára. . . Nem tudom, mi lesz a Malackrumpli sorsa, van-e, aki ezt a szellemiséget tovább viszi? Félek, hogy nem, de reménykedem, hátha mégis. Kell ez a hely a Balatonnak, kell ez a hely a vendégeknek! Isten Veled Tamás!
