Ne hidd el a telefonodnak!

Már terveztem, meg mástól is hallottam, hogy bizony nehéz egy túra... nézzük, hogy jutunk el oda? Azért ez mégis egy kuriózum, nem? Letettem pihenni az autót a félsziget füredi oldalán végigfutó parti út mellett a parkolóba, egy darabig közvéleménykutattam, hogy itt kell-e fizetni vagy sem, de többen megnyugtattak, hogy biztos kell, de más se fizet, és itt nincs semmi jelentősége. Viszont Tihanyban vigyázni kell, ilyen szempontból kemény hely. Aztán fogtam a telefont, Google-térkép, és nekivágtam. Itt be, jobbra. Itt? A sűrű bozótba? Hát akkor nosza. Átvergődtem magam a nehezén, a fél ország idejár könnyíteni magán, kis kupacok, sok szétdobált papír, sűrű szag, legyek... megyek töretlenül tovább. Néha van útnak látszó dolog, néha nincs. Egyre meredekebb, kínlódósabb. Aztán egy fél óra küzdelem után, kiálló gyökerekbe kapaszkodva, néha megcsúszva felvergődtem magam egy sima, járható erdei útig. Ott voltak a barátlakások, azaz mesterséges barlangok. Nem egy van, több is, végig kell sétálni, több helyen is akad látnivaló. A turista néha rendetlen disznó, beszékel a barlangokba, eldobja a szemetét. Kit minősít ez? Szóval, végigjártam, amit lehetett, eltűnődtem, hogy egyes barátok innen pár kilométerre a tihanyi apátságban kincsek között fetrengtek egy panorámás, kiemelt, szponzorált intézményben, más barátok kézzel vájtak maguknak lyukakat a kőbe. Ez ugyanis egy remetetelep. Barlangnak csak én neveztem itt, nem azok, ezek mesterséges üregek. Tényleg érdemes őket megnézni! Aztán amikor kisétáltam az úton, kiderült, hogy majdnem autóval is el lehet menni odáig, az Óvárig kell menni, onnan kényelmes kis erdei séta. Lefelé tehát más irányba mentem, és ezért jól megdorgáltam a telefonomat.