Nyomorult érzés volt

Most mit kerteljek... édibédizhetnék is, hogy jaj má, milyen kis aranyos, cukorfalat állatkák... de nem, mert nemszeretem hely ez. Az is igaz, hogy a héten brutális kánikula volt, mármint magyar viszonyok szerint, szóval ez is hozzátett ehhez az egészhez. És ott vannak ezek a szerencsétlenek, én meg meg is néztem őket. Ezzel, hogy megnéztem, azaz befizettünk, ki tudja, talán hozzájárulunk a tartásukhoz, az ellátásukhoz. De mert micsoda nyomorúságos életet élnek ezek itt? Az útról látszik a sivár börtön fala, rajta a felirat, meg nyíl, hogy kengurufarm 200 méter arra. Szóval 200 méter. Ez az ő kis rezervátumuk., Ide-oda elszeparálva, és akkor betrappol valami zajos család, és mániákusan vakargatni akar. Persze nem csak kenguruk sínylődnek itt, papagájok rajai, meg szerencsétlen makik is, nem ugrálnak, nem vigadnak, apatikusan bámulnak maguk elé, ezt osztotta nekik a sors, talán azt számolgatják, hányezer kilométerre van az otthonuk. Nem értem... az állatvédelmi törvényt sem-... de tényleg. Ha egy kutyát megrúgnak valahol, vagy csak csúnyán beszélnek vele, a fél ország a vérét kívánja venni az elkövetőnek azonnal. Hogy ezek az ártatlan lények itt szenvednek a napon, az teljesen rendben van, biztos saját akaratukból teszik, mert világot akartak látni. És akkor ezt szabad, így. Bevallom, nem volt egy jó élmény.