Tisza - parti utónyaralás keretében tértünk be a vendéglátóipari egységbe. Mindjárt egy készséges fiatalember vett minket a szárnyai alá, és nyertünk elhelyezést a népszerű vendéglőben. Kajszibarack pálinka, sör, rozé fröccs gondoskodott gyomraink előkészítéséről, majd nejem egy hatalmas, állítólag fogas, de gyanúnk és a jószág mérete alapján inkább egy Ichtiosaurus - szal nézett szembe a tányérján.
Magam egy harcsapaprikás, és a mellé helyezett túróscsuszába csaptam bele villámmal, míg kislányunk egy Bud Spencer - nyi adag Bolognai - spagettival mérkőzött. A pincér és a többi alkalomazott végig készséges, derűs és előzékeny volt. Külön kiemelném, hogy a rántott fogas gluténmentes bundában töltötte testi léte utolsó pillanatait, erre ma még kevés étterem ügyel, itt ez sem volt gond.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Kellemes, kulturált hely. Az ár elfogadható, az étel rendben volt. Mindannyian rántott sajtot ettünk, szóval több ételről nem tudok nyilatkozni, de ez jó volt és ami meglepett, hogy pillanatok alatt megkaptuk. A tisztaság kiváló, a mosdó illatos és tiszta. A fecskékre nagyon vigyáznak, a mennyezeten több fészek is van, de profin megoldva, hogy ne zavarja a vendégeket.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
15 év után látogattunk el ismét Tiszakécskére. Nagy örömünkre szolgált, hogy sz étterem nem vesztett a színvonalából. Ennyi év után sem romlott az ételek minősége és mennyisége, házias ízek fogadják az arra betérőket.Kiváló és ízletesek az ételek. Gyors a kiszolgálás. Hatalmas adagokat kaptunk.
Nagyon jó helyen van, az üdülőterületen, közel a Tisza parthoz, de mégsem egy parti büfé, hanem étterem. Kedves személyzet, gyors kiszolgálás, rugalmasság, megfelelő kínálat, finom ételek. Talán a desszert kínálat lehetne szélesebb, de pl: szezonon kívül is megoldották a sétáló fagyikelyhet :) Évről évre visszatérő vendégek vagyunk és leszünk is.
Isteni ételek,kedves személyzet,akik gondolnak az állatbarátokra,jók az italok,mindenben megfelelő választék a mi igényeinknek. Személyzet a második vacsora után már ismerősként üdvözölt,megjegyezték melyik helyet szeretjük,mit iszunk,sőt lefoglalták asztalunkat. Nem csalódtunk egyik alkalommal sem pedig tíz alkalommal vacsoráztunk a Tisza parti vendéglőben.
Remek és bőséges kínálat, igazi magyaros ízek (mi ezeket kóstoltuk). Megfizethető árak, pazar környezet. Nyáron önkiszolgáló lehet, de előszezonban a felszolgálás első osztályú volt. Igazi nyaralű-hangulat, van, aki csak egy tölcsér (nagyon ínycsiklandó) fagyira áhítozott, de a gyerekeseknek is volt jászósarok, a falakon helyi sepcialitások.
. . Az adag oly bőséges, hogy másnapra is jutott. Jeleneleg egy építkezés bezavar, de bízunk benne, hamarosan újra a Tisza panorámájában gyönyörködhetünk. Ha arra visz az utunk, legközelebb is betérünk.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
5Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.