Tiszaörs Tiszafüredtől 14 kilométerre délkeletre, a 34-es főút mellett található. A település késő barokk stílusú római katolikus temploma 1783-ban Eszterházy Károly egri püspök közreműködésével épült, az egykori középkori templom helyén. A falu déli oldalán található kunhalmon Kanizsay Károly apátplébános 1880-ban a saját költségén építtetett temető kápolnát.
Tovább olvasom >>
A körülötte lévő temetőben forgatták az Árvácska című film jelenetét. Az 1930-as évek elején, az alföldi szénhidrogén kutatás során a község határában 54 Celsius-fokos, ivásra is alkalmas gyógyvizet találtak, melyre később közfürdőt, majd üdülőtelepet építettek. 2006-ban vizét gyógyvízzé minősítették, mely ízületi, mozgásszervi, nőgyógyászati problémákra javasolt, de ivókúraként is alkalmazható.
7. alkalommal voltunk Önöknél, ami azt igazolja, hogy mindig jól éreztük magunkat. Ez utóbbi 2025.03.24-26 időszakban a korábbihoz képest csalódásként éltük meg, hogy a reggelinél lecserélődött a méz és a lekvár tasakos kiszerelése. Korábban ez sokkal praktikusabb, higiénikusabb volt, mint a...
Már harmadszor voltunk a hotel vendégei. Azt hiszem ez mindent elmond. Nagyon szép környezet, kényelmes ágy, kedves személyzet, nagyon finom, bőséges reggeli és vacsora, jó wellness,.... Nagyon ügyes masszőr hölgy ! Köszönöm szépen neki ezúton is a masszirozast! A masszázst mindenképpen ki...
Tiszta kényelmes, kellemes, tágas szálloda jó konyhával udvarias személyzettel több medencés fürdővel, már több helyen jártam de ritka nem főidényben, a nappali ebéd és büfé kínálat átöltözés nélkül kellemes meglepetés volt, hogy a szobaszámhoz írták a fogyasztást és nem kellett pénzt, vagy...