Átlagos
2013. februárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2013. október 9.Ajánlom a helyet másoknak is!
Az év elején Tokajban aludtunk. Azt hittük, hogy este találunk még valamit nyitva, ebben csalódtunk, fájt is, hogy a világ egyik legjobb adottságú borvidéke, mely történetesen Magyarországon van, annyira érdektelen a világ számára, hogy névadó települése este 9-10 óra tájban már teljesen kihalt. Egy kocsmát (Biker’s pub) találtunk nyitva, onnan is szinte kitett a kiszolgáló kiscsaj azzal, hogy a kedvenc sorozatának megtekintése miatt van még ott. Nem hagytuk magunkat, de nem is volt jó élmény győzködni a vendéglátót, hogy mi vagyunk a vendég, s ő meg azért van ott, hogy kiszolgáljon. A Borudvar vendégház arra szolgált mindössze, hogy legyen, hol aludjunk, jól éreztük itt magunkat, minden megvolt, ami kellett. A wifi nem működött a legjobban, de szép volt a kilátás az udvarról, a szobák tiszták. Vendéglátónk kedvesen fogadott, kissé el volt tévedve, amikor a szállóvendégeknek kijáró ingyenes borkóstolót megtartotta, fogalmazástechnikája arra utalt, hogy a bor témában teljesen járatlanoknak tűntünk neki. („ezt úgy hívják, hogy Furmint” „ezt meg úgy hívják, hogy Hárslevelű”) Nem tartottunk neki rövid gyorstalpalót, megköszöntük udvariasan a borokat, melyek Tokaj szinten nem tartoztak az élvonalba, s akkor még a lehető legfinomabban fogalmaztam. Mindazonáltal szállásként jó szívvel ajánlom a helyet azoknak, akiknek komfortigénye nem eltúlzott és jól pozicionált, azaz központi, olcsó, tiszta, rendezett szállást keresnek a városban.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Elhelyezkedés: Borudvar Apartman további értékelései
2018.09.11családjával
Átlagos
A központhoz való közelsége miatt foglaltam a szállást. Érkezéskor a házigazda a saját boraival kínált, amelyek közül egy sem volt a saját számízének a megfelelő. A szobánk nagy volt és tiszta, ugyanez elmondható az udvarról is. A parkolás sajnos nem oldható meg az udvarban, erre a célra a...
2017.06.06barátokkal
Jó
Barátokkal tévedtünk ide, csupán borozgatás céljából. A panzió részt nem próbáltuk ki. A Borudvar könnyen megközelíthető. Érkezéskor csengetni kell. Egy kedves hölgy fogadott minket, aki egy kisebb pincébe kísért, és három féle borral kínált, majd azok közül választhattunk. A hölgy szemre mérte...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
gróf Degenfeld Kastélyszálló Tarcal
109.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Sóvirág Termál Panzió Hajdúnánás
20.000 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül